„A Red Bull söprögessen a saját portáján!”
A korábbi F1-es pilóta, Olivier Panis szerint elfogadhatatlan, ahogy a Red Bull vezetősége kommunikál a jelenlegi nehéz helyzettel kapcsolatban. „Könnyű a Renault-t hibáztatni” – mondta a francia.
világbajnokságok hírei
A korábbi F1-es pilóta, Olivier Panis szerint elfogadhatatlan, ahogy a Red Bull vezetősége kommunikál a jelenlegi nehéz helyzettel kapcsolatban. „Könnyű a Renault-t hibáztatni” – mondta a francia.
Fontos orvosi vizsgálatok várnak holnap, azaz vasárnap Fernando Alonsóra, hiszen ezeken dől el, hogy visszatérhet-e az F1 mezőnyébe a Barcelonában megsérülő kétszeres világbajnok.
Nem lesz Prost-Renault, saját csapatot akar az Asiatech, a Brawn GP óvatos, a Red Bull előnye nevetséges, Le Mans-ba mennek a bajnokok, Baumgartner 4 kört kapott. Ezek voltak március 21. F1-es hírei.
Egyre több kémfotó lát napvilágot a McLaren új, 2016-os szuperautójáról, mely a várakozások szerint az 570S típusjelet viselheti majd, utalva az 570 lóerős teljesítményre.
Felipe Massa játszott el a lehetőséggel, hogy talán a Williams nem kap ugyanolyan Mercedes-motort, mint a gyári F1-es csapat. Istállója máris cáfolta, hogy ez lenne a helyzet.
Egyre több részlet lát napvilágot a Formula-E történetének második szezonjáról: mint kiderült, a csapatok csak néhány hetet pihenhetnek majd az utolsó futam és az első teszt közt.
Ma ünnepelné 55. születésnapját az F1 történetének egyik legnagyobb alakja, a háromszoros világbajnok brazil klasszis, az 1994-ben elhunyt Ayrton Senna. Rá emlékezünk mai múltidéző cikkünkkel.
Az ausztrál F1-es szezonnyitón a Toro Rosso felvette a harcot az anyacsapattal, Carlos Sainz Jr. szerint pedig a remek teljesítmény folytatódhat Malajziában is.
Azaz lényegében a GP2 helyét veszi át az új sorozat, amely jelenleg még nem is létezik. Pontos részletek továbbra sem ismertek, lehetséges, hogy júliusig várni kell rájuk.
A Ferrari az F1-es szezonnyitón teljesítette minimális elvárását azzal, hogy legyőzte a Williams csapatát, de ennél nagyobbra törnek Maranellóban: a végső cél a Mercedes két vállra fektetése.