21 verseny 2016-ban túl sok a csapatoknak

F1

2015. július 30. csütörtök, 10:37

Szerző: Strommer Benjamin

Egy csapatfőnök szerint nem szabályos ennyi futamot tartani egy évben, az F1-es istállók pedig nem fognak rábólintani. Mikor Ecclestone-t arról kérdezték, melyik nagydíj maradhat ki, így válaszolt: „Valószínűleg Monza.”

A közelmúltban az FIA Motorsport Világtanácsa, a WMSC jóváhagyta a 2016-os Formula-1-es versenynaptár tervezetét, amely 21 állomásból tevődik össze: az idei 19 helyszín mellett visszatér Németország és csatlakozik Azerbajdzsán. Ez minden idők leghosszabb naptárát jelentheti, a csapatoknak azonban aggályaik vannak a zsúfolt szezonnal kapcsolatban.

Monisha Kaltenborn, az ilyen téren nem túl fényesen álló Sauber csapatvezetője arra hivatkozott, hogy „plusz személyzetre és forrásokra” lenne szükség ilyen sok versenyhez. Christian Horner felhívta a figyelmet, hogy a Magyar és Belga Nagydíjakat négy helyett csak három hét választaná el egymástól, mivel a Hungaroring augusztus elejére kerülne vissza. „Az egész gyárnak nehéz lenne nyári szünet nélkül dolgozni. Úgy gondolom, fontos, hogy legyen.”

Egy meg nem nevezett középcsapat vezetője az Auto Motor und Sportnak egyenesen arról beszélt, hogy a nyári szünidő kiesése és a 20-nál nagyobb számú verseny rendezése felrúgja a korábbi megállapodást. „Mindkettő a szabályok megsértése. Csak akkor valósulhatnak meg, ha minden csapat egyetért. És nem fognak.” Hivatalos panasz azonban eddig nem érkezett az FIA irányába.

Ennek oka az lehet, hogy a versenynaptár még nem végleges. A valós szezon többnyire pár futammal rövidebb szokott lenni az eleinte tervezettnél: még decemberben is arról beszéltek, hogy az idei év 21 versenyből fog állni, Korea neve is szerepelt a listában.

Az egyik bizonytalan pont a Német Nagydíj. „Nem tudom, mi fog történni Németországban. Szerződésük van, amit ha tiszteletben tartanak, akkor ott lesznek” – mondta Bernie Ecclestone. Mikor a spanyol Movistar televízió arról kérdezte, melyik verseny esélyes arra, hogy kimaradjon a végső kalendáriumból, így válaszolt: „Valószínűleg Monza.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: