F1
2015. június 6. szombat, 20:01
A 4-es szám jegyében telt a kanadai F1-es hétvége időmérő edzése: Hamilton újabb pole-jával megközelítette Vettelt, mögötte Rosberg, majd a két finn és a két Lotus. A négyszeres bajnok a Q1-ben búcsúzott Massával együtt.
A Q1 máris fordulatosabban alakult, mint azt a kvalifikáció első szakaszától megszokhattuk, hiszen több nagy név is korán búcsúzott. A McLaren már az időmérő előtt bejelentette, hogy az ERS meghibásodása miatt Jenson Button nem tud részt venni, így a britnek már bérelt helye volt a mezőny végén. Hozzá és a megszokott két Manorhoz azonban egy Ferrari és egy Williams, azaz Sebastian Vettel és Felipe Massa csatlakozott.
A német az első gyorskörének megkezdésekor érezte, hogy valami nincs rendben a Ferrari hajtásláncával, így a csapat azonnal visszahívta őt a bokszba. Az utolsó percekre ugyan visszaküldték a pályára a négyszeres bajnokot, de a hibrid hajtás hiánya miatt Vettel nem tudott versenyképes időt autózni, és csak a 16. helyre kvalifikált. Massának szintén az autója teljesítményével adódtak komoly problémái, ő a motorerő hiányára panaszkodott, így ő is a kiesők sorát gyarapította a 17. hellyel.
A Q2 aztán különösebb meglepetések nélkül zajlott, a két Toro Rosso és a két Sauber mellett ugyanis Fernando Alonso búcsúzott. A McLarennek tehát továbbra is várnia kell idei első Q3-as feltűnésére, hiszen a spanyol csak a 14. lett, noha egy helyet mindenképpen előrelép majd Max Verstappen büntetése miatt. A holland 15 helyes hátrasorolást halmozott fel monacói balesetével és itteni motorcseréjével, így a 13. pozícióból a mezőny végére kerül, és az idénre bevezetett új szabály értelmében a „letöltetlen” rész a futamon bokszutcai időbüntetéssé változik majd át.
A Q3 előtt egyértelmű volt, hogy ismét a két Mercedes között dől majd el az első két hely sorsa, és az egész hétvégén gyorsabbnak tűnő Hamilton egyértelműsítette is célját, amikor első nekifutásra egy 1:14,393-as időt tett le, csapattársa pedig csak ennél három tizeddel gyengébbre volt képes. A második próbálkozásra aztán különös módon egyikük sem javított, így Hamilton markába került a pole, immár 44. alkalommal. A két Mercedes mögül a Ferrari és a Williams egy-egy állva maradt autója, Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas rajtol majd, a finn második sort pedig Lotus harmadik sor követi, hiszen Romain Grosjean és Pastor Maldonado csapatuk idei legjobb időmérős eredményével rukkoltak elő. A negyedik mercedes-motoros csapat is bejutott az utolsó szakaszba, Nico Hülkenberg és Sergio Perez a Red Bull két pilótáját fogták közre a legjobb tízes hátsó részében.
A Kanadai Nagydíj közép-európai idő szerint vasárnap 20 órakor rajtol.
Képgaléria
Kanadai Nagydíj – A szombati edzések
Az időmérő végeredménye:
# | Versenyző | Csapat | Idő | Hátrány |
1 | Lewis Hamilton | Mercedes | 1:14.393 | |
2 | Nico Rosberg | Mercedes | 1:14.702 | 0.309 |
3 | Kimi Raikkonen | Ferrari | 1:15.014 | 0.621 |
4 | Valtteri Bottas | Williams-Mercedes | 1:15.102 | 0.709 |
5 | Romain Grosjean | Lotus-Mercedes | 1:15.194 | 0.801 |
6 | Pastor Maldonado | Lotus-Mercedes | 1:15.329 | 0.936 |
7 | Nico Hulkenberg | Force India-Mercedes | 1:15.614 | 1.221 |
8 | Daniil Kvyat | Red Bull-Renault | 1:16.079 | 1.686 |
9 | Daniel Ricciardo | Red Bull-Renault | 1:16.114 | 1.721 |
10 | Sergio Perez | Force India-Mercedes | 1:16.338 | 1.945 |
11 | Carlos Sainz | Toro Rosso-Renault | 1:16.042 | 1.649 |
12 | Marcus Ericsson | Sauber-Ferrari | 1:16.262 | 1.869 |
13 | Fernando Alonso | McLaren-Honda | 1:16.276 | 1.883 |
14 | Felipe Nasr | Sauber-Ferrari | 1:16.620 | 2.227 |
15 | Sebastian Vettel | Ferrari | 1:17.344 | 2.951 |
16 | Felipe Massa | Williams-Mercedes | 1:17.886 | 3.493 |
17 | Roberto Merhi | Marussia-Ferrari | 1:19.133 | 4.740 |
18 | Will Stevens | Marussia-Ferrari | 1:19.157 | 4.764 |
19 | Max Verstappen | Toro Rosso-Renault | 1:16.245 | 1.852 |
20 | Jenson Button | McLaren-Honda | – |