A Ferrarinál dühösek Raikkönenre

F1

2015. június 8. hétfő, 12:24

Szerző: Strommer Benjamin

A finn versenyző megpördült a Kanadai Nagydíj közben, Maurizio Arrivabene csapatfőnök pedig nem titkolta bosszúságát – szerinte elfogadhatatlan, hogy egy dobogós helyet dobtak el.

Arrivabene korábban Kimi Raikkönen kvalifikációs teljesítményét rótta fel a finn pilótának, aki a Kanadai Nagydíjon harmadik rajthellyel válaszolt a csapatfőnöknek. Túl sokáig azonban nem tudott az olasz szakember kegyeiben maradni: a verseny közben kivezető körén megpördült, így Valtteri Bottas – akit lehetséges utódjának neveznek – megelőzte őt, és végül megszerezte a dobogós helyet, először letaszítva a pódiumról a Ferrarit. A 35 éves versenyzőre nem vet jó fényt, hogy tavaly ugyanabban a kanyarban ugyanígy hibázott – utólag az autóra, egészen pontosan a motortérképre fogta a rontást.

Közvetlenül a verseny után azonban Arrivabene nem tudta titkolni indulatait. „Ez a vétkes gondatlanság esete lehet, hiszen ahogy elmondta, ugyanez történt meg az előző évben is. Jobb, ha nem mondom ki, amit most gondolok. Egy dobogót dobtunk el, ez az igazság. Erre nincs mentség. Talán már unalmasnak tűnhet a pódium, de még rosszabb, ha nem vagyunk rajta” – nyilatkozott Arrivabene finomkodás nélkül a Sky Italiának.

A Ferrari fejlesztett motorral érkezett a helyszínre, amivel a Mercedesre való felzárkózást várták – ehhez képest idén először nem állhattak dobogóra. „Nincs kifogás, ennél jobbra számítottam a frissítéssel, de helyette még hátrébb vagyunk” – mondta Arrivabene. A futamot megnyerő mercedeses Lewis Hamilton ugyanerről a kérdésről óvatosan fogalmazott, szerinte várniuk kell, mielőtt a rivális fejlődését értékelnék.

A helyszínen idén először jelent meg a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne, akit épp a futam indulása előtt a 2016-ra szerződéssel még nem rendelkező Raikkönenről kérdezték. „Először is, miénk a megtiszteltetés, hogy láthatjuk őt versenyezni. Az alapján aztán majd döntünk” – jelentette ki Marchionne, a versenyen aztán a finn megforgását tekinthette meg.

Tagged: