F1
2016. január 5. kedd, 10:59
Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI
A Ferrari csapatfőnöke elégedett Kimi Raikkönen előző szezonban nyújtott szereplésével, mégis azt szeretné, hogy a finn pilóta és F1-es csapattársa közt nagyobb harc legyen.
A Ferrari 2015-ös szezonjára feltámadásként tekintenek az előző idény szenvedése után: ez a feltámadás azonban elsősorban egy irányból érkezett, Sebastian Vettel volt az a pilóta, aki három versenyt megnyert, a bajnokságot pedig közvetlenül a Mercedesek mögött zárta, gyakran borsot törve Hamilton és Rosberg orra alá. Kimi Raikkönen jóval szerényebb teljesítményt nyújtott, összesen három dobogós helyet ért el.
„Vettel remek versenyző, és a Ferrarinak szüksége van rá” – nyilatkozott Maurizio Arrivabene a GMM-nek hétfőn Milánóban, ahol a Fiat-Chrysler konszerntől függetlenedő Ferrari bemutatkozott a helyi tőzsdén. „Raikkönen is egészen jól ment 2015 második felében. Én azonban azt kívánom, hogy nagyobb verseny legyen kettejük között.”
A csapatfőnök néhány szót elejtett a Ferrari következő évi autójáról – a konstrukció elnevezése és bemutatójának időpontja egyelőre nem ismert, a német Auto Motor und Sport pedig arról számolt be, hogy a kocsi első felfüggesztését jelentősen áttervezik. „A név és a külső már eldöntött kérdés” – mondta ennek kapcsán Arrivabene. „Tudatni is fogjuk veletek, amint itt a kellő idő.”