A Force India nem áll Hülkenberg útjába

F1

2016. január 5. kedd, 17:18

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Sahara Force India Formula One Team, DPPI

Nico Hülkenbergről azt tartja a közvélemény, hogy méltatlanul mellőzik a nagycsapatok – de ha mégis szemet vetnének rá, a Force India nem akadályozná a távozásban.

Emlékeszünk arra, hogy Nico Hülkenberg mit csinált 2010-ben és 2012-ben Brazíliában? Vagy 2013-ban Koreában? A németet pont az ilyen teljesítmények miatt szerette volna a szakma egy topcsapat autójában látni, de sem a McLaren, sem a Ferrari, sem a Mercedes, sem a Red Bull nem kapkodott érte, tavaly pedig nem tett jót neki év végi balesetsorozata, ráadásul addig alábecsült csapattársa, Sergio Perez is megelőzte őt a pontversenyben.

Hülkenberg a 2013-as Koreai Nagydíjon sikeresen védekezte ki a Ferrarik, a Mercedesek valamint a McLarenek támadásait, és a negyedik helyre hozta be a Saubert – azóta sem végzett ilyen előkelő pozícióban. 

A Force India szeptemberben két éves szerződést kötött vele, ennek ellenére a gárda helyettes csapatvezetője, Bob Fernley úgy véli, hogy ha nagyobb csapattól fog ajánlatot kapni, nem gondolkoznak majd elengedésén. „Nico szerződtetése további két évre a folyamatosság miatt történt, hogy képesek legyünk összetartani a csapatot, amely már sikeres partnerkapcsolatnak nevezhető” – nyilatkozta a brit az Autosportnak. „Azt szeretnénk, hogy ez így is maradjon, de ez azt is jelenti, hogy ha egy bajnoki cím megnyerésére képes csapat tesz neki ajánlatot, akkor meg lehet-e zavarni? Biztos vagyok benne, hogy Vijay ugyanúgy döntene, ahogy a Le Mans-i lehetőség esetében is.”

Fernley-i szerint Hülkenberg Le Mans-i győzelme nagyon nagy mérföldkő volt a csapat életében, mely aláhúzta a csapatfőnök döntésének helyességét. „Egyértelmű, hogy Sergio dobogós helyezése volt 2015 legjobb pillanata. De úgy vélem, hogy számításba kell vennünk Nico Le Mans-i diadalát, mely óriási eredmény számára. Úgy vélem, hogy ezért elismerés illeti Vijay-t is, aki szembe ment a trendekkel, és engedte neki a versenyzést.”

A brit úgy véli, hogy pilótája – aki eddig még egy dobogós helyezést sem gyűjtött a sportágban – megérdemelné, hogy az F1-ben is győzni tudjon a jövőben. „Nagyszerű lenne Nico számára, ha elérné, amit szerintem tehetsége alapján megérdemelne. Szerintem a paddockban többen is így gondolják ezt. De tudjuk, hogy a Forma-1-ben nagyon kevés lehetőség adódik, így csak reménykedni tudunk, hogy egyszer eljön az ő ideje is.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: