A Honda elnöke is ott lesz Ausztriában

F1

2015. június 9. kedd, 11:46

Szerző: Strommer Benjamin

A japán cég első embere a helyszínen fogja megtekinteni a McLaren eddig csalódást keltő teljesítményét. Az F1-es csapat hangsúlyozza, továbbra is a tanulás fázisában tart, a sikerekért meg kell szenvedniük.

Eddig keserves szezont teljesít a Formula-1-be a McLaren partnereként megérkező Honda: a cég, amelynek jól ismert mentalitása az, hogy mindenki másnál jobb legyen, még a közelmúltban is arra fogadkozott, dobogóra fog állni ebben a szezonban, ennek ellenére pontot szerezni is csak egyszer tudtak, Kanadában mindkét autó kiesett – épp a Honda motor meghibásodása miatt. A kilátástalan helyzet közepette a Honda Motor Co. új elnök-vezérigazgatója, Takahiro Hachigo személyesen fog megjelenni az Osztrák Nagydíjon, hogy megtekintse az F1-es projektet. Ezen a versenyen az erőforrás terén és az autón is több fejlesztést vetnek be.

A McLaren-Hondához hasonlóan a Renault motorral hajtott Red Bull is szenved idén – bár problémáik jóval kisebbek, mint a wokingiaknak, mégis az energiaitalos csapat és francia partnere voltak azok, akik a szezon során a nyilvánosságon keresztül keveredtek vitába egymással. „Nálunk nem lesz médián keresztüli sárdobálás” – biztosított mindenkit a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier. Egyetért vele versenyzője, Jenson Button is. „Dobálózni vagy ujjal mutogatni valakire nem segít a helyzeten, nem fogja a bajokat megszüntetni.”

„Azt viszont meg kell mondani, min kell javítani, aztán ebbe az irányba kell dolgozni. Csak nem a nyilvánosság előtt” – pontosított a 2009-es világbajnok. Egyúttal megcáfolta a Honda – mely a spanyol AS szerint 70 lóerő hátrányban van a vezető motorszállítókhoz képest – feljebb említett ígéretét is. „Nem fogunk dobogóra állni idén. A következő év sokkal izgalmasabb lesz, de nem lehet csak úgy 2016-ra ugrani. El kell végezned a munkát, különben nem érdemelsz jó eredményeket.”

Tagged: