A Lotus a negyedik leggyorsabb autó?

F1

2015. április 15. szerda, 14:03

Szerző: Strommer Benjamin

Bár még csupán hat pont áll a nevük mellett, az F1-es Kínai Nagydíj eredményein felbuzdulva a Lotus úgy érzi, ők állnak az erősorrend negyedik helyén, a pozíció pedig a bajnokságban is elérhető.

A Mercedes erőforrásaira váltás és biztató téli tesztelés után a Lotus nagy eredményeket remélt az új szezontól – a Williamsszel példálóztak, amely pár pontos 2013-as idénye után a tavalyi év főszereplőjévé vált –, ehhez képest arculcsapásként érkezett az ausztráliai kettős kiesés, első pontjaikra pedig Sanghajig kellett várni. Itt is csak Romain Grosjean fért be a legjobb tíz közé, ő azonban hetedik lett, amely még pozitívabb annak fényében, hogy csak a Mercedes, Ferrari és Williams autói végeztek előtte.

„Úgy tűnik, hogy versenyen miénk a negyedik leggyorsabb autó” – jelentette ki egyenesen az Autosport lapnak Alan Permane, az enstone-i istálló pálya menti feladatokért felelős igazgatója. „Azt hiszem, kissé a saját versenyünket futottuk, amivel pillanatnyilag elégedett vagyok. Ha folytatjuk ezt, gyűjtögetjük a pontokat, és jó esélyünk lesz a bajnoki negyedik hely megkaparintására, akkor azt hiszem, mindenki nagyon-nagyon boldog lesz.”

A konstruktőri negyedik helytől egyelőre messze állnak, a nyolcadikon. Az említett pozíciót a Sauber tartja 19 egységgel, Permane azonban optimista, hogy rendszeres pontszerzéssel hamar átugorhatják az előttük levőket. A különbség már most jóval kisebb lehetne 13 pontnál. „Ha Pastor nem forgott volna meg a bokszutcában, kényelmes hetedik-nyolcadik lett volna belőle.”

„Legyőzni Ricciardót vagy mindkét Red Bullt a kvalifikáción bonyolult dolog. „De azt gondolom, a versenytempónk jelentősen jobb volt, mint az övüké, és kicsit jobb, mint a Toro Rossóé és Sauberé, elég ahhoz, hogy kényelmes versenyünk legyen.” 

Tagged: