F1
2015. június 15. hétfő, 19:33
Kanadában meglepően jól hasítottak az enstone-iak F1-es gépei, és a csapatnál úgy látják, hogy a soron következő pályák is feküdhetnek az autónak – erős pontszerzésekkel akár a Red Bull sincs messze.
A 2013-as Indiai Nagydíj óta először szerzett pontot mindkét autójával a Lotus Montrealban, Pastor Maldonado hetedik, illetve Romain Grosjean tizedik helyének köszönhetően. „Úgy érzem, nincs mitől félnünk a soron következő futamokon, ugyanis jó lehetőség kínálkozik majd számunkra az előrelépésre” – idézte Nick Chestert, a csapat technikai igazgatóját az Autosport.
„Ausztriában erősek lehetünk, Silverstone-ban is, mivel gyors pályáról van szó, ráadásul Barcelonában is hasonló beállításokkal mentünk, ahogyan ott fogunk. Budapest is fekszik nekünk, mert megmutattuk, hogy az lassú kanyarokban is jól teljesítünk, Spa és Monza pedig szintén erőpályák. Mindenütt remek teljesítményt nyújtunk, ami magabiztosságot ad a szezon további részére” – mondta a szakember.
A Lotus kanadai sziporkázásával az ötödik helyre ugrott a pontversenyben, s noha két ponttal van csak a Sauber és a Force India előtt, célkeresztjében máris a Red Bull áll. „Természetesen szeretnénk megőrizni ezt a pozíciót, és minden lehetőséget meg akarunk ragadni a fejlődésre. Persze nagy a lemaradásunk, de a fejlődési ütemünket, és a megbízhatóságunkat látva nem lehetetlen, főleg annak tükrében, hogy motorszállítót váltottunk a szezon előtt. Azt is tudjuk, hogy a Red Bullnál nagyon nagy források állnak rendelkezésre, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkapjuk őket.”
A csapatnál trendváltozás is végbement Kanadában, hiszen eddig az időmérőn szenvedtek az arany-fekete autók, most viszont fordítva történt. „Most az a dolgunk, hogy kiegyenlítsük az időmérő és a verseny közötti teljesítményt, de már a barcelonai teszt is sokat segített abban, hogy megértsük az autót. Monacóban sikerült kihasználnunk az autóban rejlő potenciált az alacsony kanyarokban, amit Montrealban is láthattunk később. Úgy tűnik, könnyű beállítani az autót, és folyamatosan fejlődni tudunk” – mondta Chester.