F1
2015. május 12. kedd, 11:05
Szerző: Strommer Benjamin
Az autó minden területén új alkatrészeket vet be a wokingi csapat a mai és szerdai teszten. Az eddig sikertelen alakulat másféle filozófiát sajátít el, árulta el Eric Boullier versenyigazgató.
Ha valamelyik csapatnak, akkor a McLarennek kiemelten fontos a Barcelonában zajló kétnapos teszt: a pont nélkül záruló első öt futam és a különösen eredménytelen Spanyol Nagydíj után minden lehetőséget meg kell ragadniuk arra, hogy javítsanak az autón és erőforráson, és kilábaljanak a gödörből, amely attól a pillanattól fogva tart, hogy Honda erőforrás került az istálló karosszériájába.
„Sok komponensünk van, amiket tesztelhetünk, lényegében az egész autó” – mondta a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier az Autosport lapnak. „Sok új alkatrészt terveztünk, számos aerodinamikai, számos továbbfejlesztett eszközt ki fogunk próbálni. Nagyon érdekes két nap lesz számunkra, mivel új filozófiát sajátítunk el, és sok lehetőség áll előttünk. Lényegében meg kell értenünk, milyen irányba akarunk elindulni, ez pedig remélhetőleg sikerülni fog.”
Jenson Button „félelmetes”-nek nevezte a Spanyol Nagydíj első felét az autó vezethetetlensége miatt, csalódottságában pedig hozzátette, a McLaren valószínűleg pontot sem tud szerezni az év hátralevő részében. „Az előző négy futamon az autót kellemes volt vezetni” – reagált Boullier. „Egy verseny egy problémája még nem jelent semmit a jövőt illetően. A legtöbb csapat panaszkodott a hátsó tapadásra, ez történt velünk is. Habár nincs információm az autójáról, ha elromlott valami, az csak egyszeri alkalom lehetett.”
A McLarent ma a tesztpilóta Oliver Turvey vezeti, holnap Jenson Button ülhet be az autóba. Két óra alatt (11-kor) Turvey csupán hét installációs kört teljesített, mért idő még nem áll a neve mellett.