F1
2015. szeptember 19. szombat, 16:02
Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI
A 2014-es F1-es Osztrák Nagydíj óta először nem egy Mercedes nyerte az időmérőt. A címvédő gárdát a Ferrarik és a Red Bullok is megelőzték, a rajtelsőséget Sebastian Vettel szerezte meg.
Izgalmasnak ígérkezett a Formula-1-es Szingapúri Nagydíj időmérője, hiszen a papírformának ellentmondva nem a Mercedesek uralták a szabadedzéseket. Az első, 18 perces etap során persze csak a legjobb tizenöt közé jutás volt a tét, így nem is rájuk, hanem a mezőny végére irányult a figyelem. Végül a McLarennél örülhettek, hiszen mindkét autójukkal kvalifikálták magukat a Q2-be, a Saubernél ellenben búslakodhattak, hiszen Ericsson és Nasr is búcsúzni kényszerült. Rajtuk kívül Pastor Maldonado és „természetesen” a két Manor vérzett még el az első szakaszban.
Képgaléria
Képek a Szingapúri Nagydíj szombati napjáról
A második, negyedórás szakasz során sem találtak magukra a Mercedesek, sőt a Ferrarikon és a Red Bullokon kívül még Max Verstappen is eléjük keveredett. A Toro Rossónál mégsem lehetett felhőtlen az öröm, hiszen Carlos Sainz számára azzal ért véget a Q2, hogy falhoz csapta az autóját, amelynek következtében ki is tört a felfüggesztése. A fiatal spanyol mellett a McLaren-Hondáktól és a Force Indiáktól kellett búcsút vennünk.
A mindent eldöntő Q3-ban aztán Sebastian Vettel egészen parádés, 1:43.885-ös köridőt repesztett, ezzel pedig a 2013-as Brazil Nagydíj óta először szerzett pole pozíciót a négyszeres világbajnok! A német pilóta bő fél másodpercet osztott ki Daniel Ricciardónak: az ausztrál révén a Red Bull is képviselteti magát az első sorban.
Őket a csapattársaik követték Kimi Raikkönen, Danyiil Kvjat, míg a Mercedesek csupán a harmadik sorba kvalifikálták magukat – az ezüstnyilak a 2014-os Osztrák Nagydíjon szorultak ki utoljára az első rajthelyről! A világbajnok csapat küszködését jól jelzi, hogy a végül a csapattársát megelőző Hamiltonnak egy hiba miatt meg is kellett szakítania az első gyorskörét. A top10-et Bottas, Verstappen, Massa, Grosjean zárták a többiek.