A Mercedes tanácstalan Rosberggel kapcsolatban

F1

2015. november 30. hétfő, 16:32

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Daimler Media Site

Miután Austinban elveszítette a világbajnoki címet, Nico Rosberg parádés teljesítménnyel, mesterhármassal zárta 2015-ös F1-es szezonját, a csapat vezetői viszont egyelőre nem találtak választ remek formájára.

A 2015-ös vb-cím sorsa sokkal simább körülmények között dőlt el, mint a tavalyi, ezért szinte mindenkiben egy kérdés maradt a szezonzáró után: ha Nico Rosberg ilyen győzelmekre képes, mint az évad utolsó három futamán, hol volt az év azt megelőző szakaszában? A kritikusok egyik része nem veszi komolyan a német pilóta feltámadását, hiszen nem akkor teljesített, amikor arra igazán szükség volt. Az őt pártolók szerint ez a három győzelem viszont azt támasztja alá, hogy igenis van keresnivalója Lewis Hamilton mellett, és nem lesz igaza Mika Salónak, aki azt nyilatkozta nemrég, hogy Rosberg el fogja hagyni a Mercedest, ha jövőre is alulmarad a háromszoros világbajnokkal szemben.

A közvélemény megosztottságát jól jellemzi, hogy maguk a Mercedes vezetői sem tudják az okát annak, hogy német pilótájuk miért bizonyult konstans gyorsabbnak Lewis Hamiltonnál a szezonzáró három verseny alatt – sőt mi több, az évad utolsó hat időmérőjén is Rosberg érte el a legjobb eredményt. „Sokszor szó esik arról, hogy vajon Rosberg tudott magasabb fokozatba kapcsolni, vagy az autó fejlesztései kedveztek neki, esetleg Lewis veszi könnyebben a dolgokat” – idézte az F1.com Toto Wolffot. „Van egy remek listánk, amit a következő néhány hétben ki kell elemeznünk, hiszen rá kell jönnünk ennek az okára. Végül úgyis Lewis bajnoki címe az, ami számít, de az utóbbi néhány versenyen nagyszerű teljesítményeket láthattunk Nicótól.”

Hamilton úgy véli, hogy Szingapúr után számára kedvezőtlen irányba haladt a W06-os fejlesztése, amire Wolff is ráerősített. „Az autót mindig fejlesztjük, és Szingapúr után más irányba indultunk el. Sokat tanultunk abból a hétvégéből, és nem tudom, hogy ez Nicónak, vagy Lewisnak kedvezett-e jobban. Nem akarom csak egy tényezőre korlátozni a helyzetet, hiszen sok más faktor is közrejátszhat ebben. A pilóták ugyanolyan részei a csomagnak, Lewis pedig azt nyilatkozta néhány nappal ezelőtt, hogy nem érzi úgy az autót, mint korábban. Ha így van, akkor utána kell néznünk az adatoknak, és ezek alapján döntjük el, hogy támogatjuk-e, vagy sem. Bármi is történjék, át fogjuk beszélni a dolgokat, és meglátjuk, mit tehetünk majd.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: