A Pirellinek megéri a Forma-1, de…

Ahogyan korábban megírtuk, mostmár csak Bernie Ecclestone-on múlik, hogy melyik gumigyártó lesz a 2017-2019 közötti időszakra szóló pályázat nyertese. A 84 éves üzletember korábban azt nyilatkozta, hogy semmi szükségük a Michelinre, a minap pedig Christian Horner nyilvánosan is kifejezte szimpátiáját az olaszok felé. Az eddigi híreket és nyilatkozatokat összegezve 80-20 arányban a Pirelli tűnik esélyesebbnek, ezért is meglepő a cég sportigazgatójának, Paul Hemberynek a nyilatkozata, aki azt mondta, hogy nem akarnak minden áron a sportágban maradni.

„Csak akkor fogunk maradni, ha sikerül megyeznünk a Forma-1-gyel és a csapatok is ezt szeretnék” – idézte Hemberyt a Formel1.de. „Ha nem ismerik el a kötelezettségvállalásunkat, akkor lehet, hogy valami másba fogunk fogni.” Mindez valószínűleg annak a frusztrációnak az eredménye, hogy időről időre kritika éri a Pirelli termékeit, hol azért, mert túl konzervatívak, hol pedig azért, mert nagyon gyorsan elhasználódnak. „Voltak, akik akadályoztak minket, ami nem volt fair, mert nem mindig tehettük azt, amit szerettünk volna” – ezzel Hembery minden bizonnyal a tesztmegkötésekre reagált, melyek jövőre még szorosabbak lesznek, igaz, a Pirellinek sikerült keresztülvinnie egy téli, vizes pályás gyakorlás tervét a Paul Ricardon, 2016 januárjában.

A britet az is zavarja, hogy a csapatok többször is a Pirellire próbálják kenni saját problémáikat. „Furcsa, hiszen az utolsó helyezettől a győztesig mindenki ugyanazokat az abroncsokat kapja, és számtalan más olyan terület van, ahol előfordulhatnak hibák. De ilyen egy gumigyártó élete a Forma-1-ben.” Hembery kiemelte, hogy mindezek ellenére kiváltságos a helyzetük, hiszen nem mindenki képes F1-es gumikat gyártani. „Világszerte több száz gumigyártó létezik, de csak kettő tudta teljesíteni az FIA követelményeit. Ezt azért el kellene ismerni. Senki sem sétálhat be úgy az F1-be, hogy ott majd abroncsokat fog készíteni, hiszen nagyon sok tudást igényel.”

Hembery a 2013-as Brit Nagydíjat hozta fel példaként. „Amikor valamilyen problémánk akadt, egy héten belül kijavítottuk, ami remekül alátámaszotta a felelősségválallásunkat és a technikai hozzáértésünket. Azóta egyszer sem hibáztunk, míg más gyártók hosszú időre elsüllyedtek a problémák mocsarában” – utalt a brit a folyamatosan gondokkal küzdő Renaultra. „Ha észreveszed, hogy nem figyelnek fel arra, mennyit is invesztáltál a sportba, akkor el kell gondolkoznod a jövődön. Mindig azt mondtam, hogy nem akarunk minden áron itt maradni, hiszen az üzleti tervnek kielégítőnek kell lennie.”

Ennek érdekében a Pirelli jobban el szeretné érni az ázsiai, valamint az észak-amerikai közönséget. „A sportágnak hosszú történelme van Dél-Amerikában, és különösen Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában viszont nagyobb közönségre van szükségünk” – mondta Hembery, aki a fizetős tv-csatornák nézettéségét is növelni szeretné. „Nem csak beszállítók, hanem egyúttal szponzorok is vagyunk. Sokkal többet költünk az F1-re, mint azok a támogatók, akik egy üveg pezsgővel henyélnek a Paddock Clubban. Ők mindössze a harmadát költik a mi ráfordításunknak. Néha az emberek nem értik, mekkora nettó költségeink vannak, mert semmit sem kapunk a kereskedelmi jogok tulajdonosától. Ez az összeg minden cégénél magasabb az F1-ben, talán csak motorgyártókat kivéve” – szólt Hembery üzenete a sportág irányítói és a Pirelli kritizálói felé.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: