F1
2015. május 10. vasárnap, 20:08
Szerző: Strommer Benjamin
Ezt Christian Horner csalódott hangvételű nyilatkozatában jelentette ki, ráadásul különös utasítást adott a motorszállító Renault-nak: ha kell, 20 erőforrást használjanak el az F1-es szezon során.
Újabb elkeserítő hétvégét zárt az energiaitalos alakulat, amely a kvalifikáción kikapott fiókcsapatától, a Toro Rossótól: Daniel Ricciardo a hetedik helyen ért célba, míg Danyiil Kvjat tizedikként. Miután az első öt verseny alatt egyszer sem sikerült a legjobb öt közé beférni, a csapat pedig 30 konstruktőri ponttal rendelkezik a Mercedes 202 egységével szemben, Christian Horner csapatfőnök elérkezettnek érezte az időt, hogy nyilvánosan is lemondjon a 2015-ös évről.
„Annyira rosszul állunk a megbízhatósággal, hogy őszintén bevallva, ezt a szezont már most leírhatjuk” – mondta Horner, aki elsősorban az erőforrások miatt vélekedik így, annak ellenére, hogy a versenyt kivételesen minden Renault-motoros autó befejezte. „Most muszáj belevágniuk, még akkor is, ha a végén 20 motort használnak el, mert jobb dolog lenne tanulni és a következő évre fejlődést elérni. Sokkal könnyebb lenne egy gyors motort megbízhatóvá tenni, mint egy megbízható autót gyorssá, ezért a mi filozófiánk az, hogy teljesítményre törekedjünk.”
„Ma leköröztek minket” – kesergett a csapatvezető. „Ezért jobb arra fókuszálni, hogy a teljesítményen hozzunk, nincs mit veszítenünk, ha hagyjuk az elővigyázatosságot. Nem azért vagyunk az F1-ben, hogy a létszámot növeljük, mi az élen akarunk versenyezni. Ha ehhez az kell, hogy kockázatot vállaljunk, akkor legyen, és erre bátorítjuk a Renault-t is.”