A Saubernél tartanak a feljavuló McLarentől

F1

2016. január 5. kedd, 16:10

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Sauber Motorsport AG

A hinwiliek idén kényelmesen a McLaren előtt végeztek a pontversenyben, de a gárda versenymérnöke attól tart, hogy a wokingiak komoly fejlődésen mennek majd keresztül a 2016-os F1-es szezonra.

Bár a McLarennél még az Abu Dhabi Nagydíj előtt is annak lehetőségeit fontolgatták, hogy egy nagy dobással a Sauber elé kerülhetnek a pontversenyben, végül a papírformának lett igaza, így a hinwiliek karrierjük során először győzték le az egykor még világverő alakulatot. A versenymérnöki pozícióba tavaly került Erik Schuivens azonban úgy véli, 2016-ban már nem lesz ilyen könnyű a helyzetük – bár folyamatos pontszerzésben bízik, szerinte az előttük záró Toro Rosso és a mögöttük lévő McLaren is előrébb léphet majd.

„Remélem, hogy sikerül előrelépnünk, igaz, a többi csapat is fejlődni fog majd” – nyilatkozta Marcus Ericsson versenymérnöke a GPUpdate.net-nek. „Ilyen lesz például a McLaren, de a Toro Rosso is. Már tavaly is remek karosszériával rendelkeztek, és jobb motorral felszerelkezve nehéz dolgunk lesz, ha le akarjuk őket győzni. Reméljük, sikerül majd a Q2-be aztán a Q3-ba is továbbjutnunk, így más autók kiesése nélkül is pontokat szerezhetünk majd. Ha ez sikerül, jó munkát végezhetünk majd.”

Scuivens arra is kitért, amiről már korábban is beszélt a csapat brazil pilótája, Felipe Nasr. „Egyértelműen előrelépés lesz a 2015-ös autóhoz képest. Nagyon sok új dolog lesz az autón, de mégsem nevezném gyökeres változásnak, hanem az előző autónk továbbfejlesztett változatának. Ez az anyagi helyzetünk miatt van így, hiszen minél több pénzed van, annál több mindent engedhetsz meg magadnak.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: