A versenyzők nem tudják, merre tart az F1

F1

2015. december 12. szombat, 11:04

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: ATP

Elég Lewis Hamilton és Charlie Whiting szavait egymás mellé tenni, hogy láthassuk: a pilóták nincsenek vele tisztában, milyen változások érkeznek 2017-ben – mégis panaszkodnak miattuk.

A Formula-1 jelenlegi időszakára jellemző kevés előzés az autók aerodinamikai sajátosságának tudható be: miközben a kocsik kifinomult karosszériája sok leszorítóerőt termel, az általa keltett légáramlatok megzavarják a hátrébbról érkező, előzni készülő ellenfelet. 2017-ben az F1-es gépek 5-6 másodperccel is gyorsabbak lehetnek, köszönhetően a technikai előírások radikális átalakításának, egyesek azonban attól tartanak, hogy semmivel sem lesz könnyebb előzni. Közéjük tartozik a sportág aktuális világbajnoka, Lewis Hamilton is.

„Ez a lehető legrosszabb ötlet, és azt mutatja, az emberek nem tudják, mit próbálnak éppen megoldani” – idézi Hamiltont a planetf1.com. A Mercedes-pilóta ugyanis úgy tudja, a köridőgyorsulást szimplán a leszorítóerő növelésével fogják elérni, ez pedig az eddigieknél is jobban megnehezíti az előzési kísérleteket. „A versenyzők több tapadást akarnak a gumiktól, és kevesebb áramlatot az elölről érkező autóktól, így közelebb kerülhetnek hozzájuk.”

A Formula-1 versenyigazgatója és műszaki főnöke, Charlie Whiting szavaiból azonban kiderül, Hamilton az, aki nem tudja, miről beszél. „A sebesség legnagyobb részét a gumik tapadásából próbáljuk kinyerni, anélkül, hogy túlságosan a leszorítóerőre támaszkodnánk” – mondta Whiting az F1 Racing magazinnak nyilatkozva. Két év múlva szélesebb abroncsok érkeznek, emellett az autók paramétereivel is játszani tudnak. „Ha növeljük a kocsik szélességét, akkor még a jelenlegi gumikkal is gyorsulnak egy másodpercet. Egy nagyobb érintkezési felület biztosít minket arról, hogy a plusz tapadással az öt-hat másodperc felét megtaláljuk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: