F1
2015. május 31. vasárnap, 15:13
Pat Symonds, a grove-i F1-es csapat technikai főigazgatója szerint ebben az évben nem harcolhatnak az első helyért, de bízik benne, hogy hosszabb távon sikeres lehet az idén visszaeső istálló.
A 2013-as gyalázatos szezont követően tavaly főnixként éledt újjá poraiból Frank Williams csapata, de mégsem tudtak olyan közel kerülni a Mercedeshez, hogy felcsipegessék az elhullajtott győzelmeket. Viszont az Ezüstnyilak mögött folyó csatában összesen 9 dobogós helyezést is szereztek, ezért joggal remélhették, hogy idén feljebb kerülhet az a bizonyos léc az elvárások terén.
Az idei szezonra fordulva mégsem így lett, hiszen a másodhegedűs szerepét a Ferrari vette át tőlük, és hiába mutatkoztak eddig állandó pontszerzőnek az élduó mögött, szörnyen kiábrándító monacói teljesítményük megkongatta a vészharangokat. Valtteri Bottas a 14., míg Felipe Massa a 15. helyen végzett a hercegségben – ilyen rossz versenyt utoljára a 2013-as Abu Dhabi Nagydíjon futottak.
A Sky Sports azon kérdésére, hogy idén nyerhet-e versenyt a Williams, Pat Symonds ennyit válaszolt: „Nem vagyunk ebben a helyzetben. 2015-ben több csapat is fel tudja szedni azokat a pontokat, amiket az élen hajtók elhullajtanak. Tavaly mi remek pozícióban voltunk ebből a szempontból, de három alkalommal mégis a Red Bullnak sikerült nyernie – a Williams is könnyen odaérhetett volna.”
Noha Symonds nem akar rövidtávú célokat kitűzni, úgy véli, hogy a Williams hosszútávú programja megfelelő irányba halad. „Nem a jelenlegi pozíciónkban szeretnénk lenni, hiszen a mezőny elején akarunk versenyezni és nyerni, így erre építjük a stratégiánkat. Úgy gondolom, hogy sikerrel járhatunk, hiszen figyelmesen végigzongoráztunk minden egyes lépést. Nem arról van szó, hogy összeszedünk random dolgokat, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. A terveink a helyükön vannak, melyek segítségével javíthatunk a versenyképességünkön, és amelyek győzelemhez segíthetnek minket.”