A Williams a nagyhalakra utazik

F1

2015. május 8. péntek, 19:08

Noha szokásukhoz híven ismét szolidan futottak az FW37-esek a szabadedzéseken, a pilóták egyértelmű célként fogalmazták meg a Mercedes és a Ferrari megszorongatását.

Apró problémákkal, de összességében a tervezett programnak megfelelően zárta pénteki napját a Williams, ahol az első szabadedzésen Susie Wolff vette át Valtteri Bottas helyét. A skót hölgy először kapott lehetőséget a téli tesztek óta, és nem okozott csalódást – a 14. helyen végzett, kilenc tizedre lemaradva Felipe Massától.

„A mai egy átlagos pénteki nap volt számunkra, hiszen a tervek szerint tudtunk haladni” – mondta Felipe Massa. „A fő feladatunk a gumik jobb megismerése és a csomagunk előkészítése volt a hétvége folytatására. A tesztekről már jól ismerjük a pályát, de a körülmények másabbak voltak a nagy szélnek és magasabb hőmérsékletnek köszönhetően, a köridők így gyengébbek is voltak. A Mercedes és a Ferrari még mindig nagyon erősnek tűnik, így várnunk kell arra, hogy meglássuk, hogyan is állunk hozzájuk képest.”

Valtteri Bottas kénytelen volt Susie Wolffnak átadnia helyét délelőtt, de sikeres munkát tudott végezni a második gyakorláson. „Az első edzés kihagyása fontosabbá tette a másodikat, így boldog vagyok, hogy mindent véghez tudtunk vinni a gumik, a beállítások és az újítások terén. Most ellenőriznünk kell az adatokat, hogy még egy kicsit le tudjunk csípni a hátrányunkból holnapra. Még túl korai arról beszélni, hogy hol is állunk pontosan, így az összehasonlításra még holnapig kell várni. Inkább előre nézünk, mint hátra, és szeretnénk csökkenteni a távolságot a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest.”

A mezőny legtöbb tapasztalattal rendelkező női tesztpilótája már alig várta, hogy ismét vezethessen – és teljesítményét látva egyértelmű, hogy megérdemelte a lehetőséget. „Összességében jó edzésen vagyok túl, hiszen minden tervezett munkát véghez tudtam vinni. Személy szerint viszont frusztráló volt, hogy pont a leggyorsabb körömben hibáztam a 3-as kanyarban. Ettől eltekintve remekül alakult a napom, hiszen mindig nagyszerű érzés visszatérni a volán mögé. Mindig létezik egy középút a padlógáz és az autó egyben tartása között, így fontos volt számomra, hogy ne zavarjam meg Valtteri felkészülését a hétvége további részére. Mindez jó alapot jelenthet a jövőre nézve, ezt követően kielemzem, hogy mit tettem jól és rosszul, az eredményt pedig felhasználom a következő gyakorlásom alkalmával.”

Tagged: