F1
2015. május 24. vasárnap, 18:38
Szerző: Strommer Benjamin
Egészen pontosan a 2013-as szezonzárón fordult elő utoljára, hogy egyik autójuk sem szerzett pontot. A 14. és 15. pozíció különösen gyenge teljesítmény a grove-i istállótól.
Ráadásul a monacói gyengélkedés úgy érkezett, hogy a Williams az addigi versenyeken stabil harmadik helyet foglalt el az erőviszonyok térképén, Felipe Massa bahreini tizedik helyét és Valtteri Bottas sérülés miatti melbourne-i visszalépését leszámítva az összes alkalommal a legjobb hat között értek célba. Az előző két versenyen negyedikként befutó Bottas a kvalifikáción is csak a 16. rajthelyet szerezte meg, ahonnan nem sikerült felzárkóznia, ráadásul a biztonsági autó érkezése is hátrányosan érintette.
„Nehéz hétvége volt, amely még nehezebb versennyel ért véget. Mindennel megpróbálkoztunk, hogy pontokat szerezzünk, de ezzel a tempóval nem volt rá lehetőség ma” – mondta a végül 14.-ként végző Bottas. „Nem tudunk túl sok pozitívat meríteni a hétvégéből, de sokat tanulhatunk abból, miért szenvedtünk. Tudjuk, hogy továbbra is jó autónk van, a következő versenyekre pedig úgy megyünk, hogy ott demonstrálni tudjuk valódi teljesítményünk.”
Felipe Massa sem került be szombaton a Q3-ba, a futamon azonban már az első kanyarban defektet kapott, a kör végén abroncsokat és első szárnyat cseréltek neki. Végül háromszor is kiállt, 15. lett, egyedül a két Manor végzett mögötte.
„A mai egy rendkívül frusztráló nap volt, amelyet el kell felejtenünk. A versenyem lényegében az első kanyarban ért véget, ahol egy másik autó nekem jött. A kiállás után máris a mezőny legvégére kerültem vissza, a verseny maradék részét pedig azzal töltöttem, hogy a kék zászlókra figyeltem. Az autó nem rendelkezett a megszokott teljesítményével az egész hétvége során, de tudjuk, hogy Kanada és Ausztria kedvezni fog neki, ott újra az élmezőny közelében harcolhatunk” – értékelt a brazil pilóta.