Adok-kapok lesz Egerben

Rali

2015. március 26. csütörtök, 11:13

A Bakó Rally Team felsorakoztatja a Citroeneket a 10. Eger Rallyn, és csatába küldi a versenyzőpárosokat. A bemelegítés megtörtént Parasznyán, gépkönyvezés kipipálva, tehát nincs mire várni. A feladat adott, már csak el kell végezni. De lássuk csak, hogy látja a jelenlegi helyzetet Bakó László csapatvezető.

Szépen bővülget a csapatotok, és gondolom, van mire néznetek két verseny között, illetve a versenyeken. Mennyire vagytok topon?

– Igazából már tavaly év vége felé is hasonlóan sokan voltunk a csapatban, és jól látod, tényleg bővülünk, és még fogunk is, úgy néz ki. Kicsit kettős az érzés, hogy kevés, vagy sok-e az idő a versenyek között, mert ez mindig nézőpont kérdése. Ha az elvégzendő feladatokat nézzük, akkor mindig szűkösnek tűnik az idő, ha viszont a következő versenyt, akkor mindig soknak bizonyul. Topon vagyunk. A fáradtság csak egy állapot, átlendülsz rajta és folytatsz mindent ott, ahol abbahagytad.

bako rally team

Tisztázzunk akkor pár dolgot. Hány autótok indul az egri futamon, és kik fogják őket terelgetni?

– Mind. Tehát négy Citroen C2R2, és a Citroen Saxo. Ez eddig öt, ha jól számolok. És akkor még ezekhez jönnek azok a párosok, akik csatlakoztak csapatunkhoz, ami pár BMW lesz. Az autóinkat a régiek közül Jánosa-Brunekker, Dankó-Kaszás, Pócs-Bagó fogja hajtani. Illetve a Lyukóbánya-Parasznya futamon debütált a Gyuriczky-Böröczi páros, akik a továbbiakban is csapatunkat fogja választani, mert meggyőzte őket is a kis méregzsák. Valamint nálunk fog indulni még a Schuck-Gonda duó is.

Mennyire lesz egy ilyen jól kibővült csapattagokkal, és autókkal hosszú szerinted az Eger Rally?

– Remélhetőleg nekünk is addig fog tartani a verseny, mint másnak, és végig maradnunk kell. De gondolom nem erre voltál kíváncsi, hanem arra, hogy mennyire leszünk készen a ránk zúdult feladatoktól, és hogy talán nekünk hosszabbnak fog tűnni. Szerintem nem kell ezt ennyire drasztikusan felfogni. Hívjuk inkább csak lazán „dolgos hétvégének” az előttünk álló napokat.

Milyen elvárásaid vannak a szervizeseiddel, autóitokkal, és versenyzőpárosaitokkal szemben. Ja, és persze mi lenne az a helyezés, amivel megelégednétek csapat szinten?

– A szervizesek tudják a dolgukat, az autóink pedig tökéletesen fel vannak készítve, mint mindig, a versenyzőink pedig egyre ügyesebben és jobban helyezkednek versenyről-versenyre, tehát minden adott a jó helyezések eléréséhez. Mivel népes mezőny állt össze, igencsak jó kis adok-kapok helyzetek fognak kialakulni, de ismerem már a srácokat, ügyesek lesznek. Halljátok srácok…mindent bele.