Alonso akár hatodik is lehetett volna?

F1

2015. május 23. szombat, 16:16

A Q2 elején kieső és a honalpi versenyen 16. helyről induló spanyol F1-es pilóta rettentően csalódott volt az időmérő után, és semmi reményt nem fűz az előrelépésez normál körülmények esetén.

A monte-carlói utcák hagyományosan megmutatják, ki a legény a gáton, ráadásul az autók közötti különbségek is kisebbnek tűnnek – ezt próbálta kihasználni Fernando Alonso, aki legalább a Q3-ig el szeretett volna jutni McLarenjével, egy elektromos hiba azonban megakadályozta ebben. A spanyol csak a 14. helyről indulhat majd vasárnap (egy helyet előrelépett Grosjean büntetése miatt), ezért semmi reményt nem fűz ahhoz, sikerül majd felzárkóznia a verseny során.

„Minden elsötétült és nem tudtam folytatni” – idézte a 33 éves pilótát a Motorsport.com. „Szomorú, hiszen tudtuk, hogy ez az időmérő milyen fontos, mivel a 15. helyről indulva beragadsz a többiek mögé, és csak egy vonatban autózol velük az egész verseny során. Követező alkalommal jobbnak kell lennünk. Amikor ma délelőtt tiszta pályán sikerült kört futnom, harmadik voltam. Nem mondom, hogy most is itt végeztem volna, de a hatodik vagy a hetedik hely elérhető volt számunkra. Minden területen fejlődnünk kell, a megbízhatóságot beleértve, hiszen gyengélkedünk ebben a pillanatban.”

A kétszeres világbajnok hozzátette, hogy ezzel a hibával minden esélyét elveszítette arra, hogy jó eredményt érhet el a futamon. „Már csütörtökön elmondtam, hogy a hétvége befejeződik szombaton, mivel a vasárnap csak az autók felvonulásáról szól. Ha logikusan nézzük a helyzetet, még egy kicsit unalmas is lesz. Nem várhatunk többet, hiszen ez a Monacói Nagydíj – ha a 16. helyről indulsz, és nem történik semmi, ott is fogsz célba érni” – mondta csalódottan a McLaren pilótája.

Tagged: