Alonso: Bianchi csodát tett Monacóban

F1

2015. május 21. csütörtök, 12:19

Csütörtökön elkezdődött a 2015-ös F1-es Monacói Nagydíj, de a McLaren-Honda kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso szerint valaki ezen a helyszínen a szokottnál is jobban hiányzik a mezőnyből.

Mégpedig az a Jules Bianchi, aki tavaly hatalmas bravúrt hajtott végre Monaco utcáin, azzal, hogy a Marussia sereghajtónak számító versenygépével a 8. helyen szelte át a célvonalat (egy utólagos időbüntetés folytán lett végül a 9.), megszerezve ezzel a kiscsapat öt és fél éve tartó F1-es pályafutásának máig egyetlen világbajnoki pontjait.

A francia a szezon későbbi futamán, a Japán Nagydíjon egy rendkívül balszerencsés baleset folytán nagyon súlyos fejsérüléseket szenvedett, és azóta kómában fekszik. Jelenleg szülővárosa, a Monacótól mindössze 20 kilométerre található Nizza kórházában kezelik, ezért kollégája, Alonso bízik benne, hogy mindaz a sok szeretet és energia, amit hétvégéről hétvégére küldenek neki, most talán nagyobb hatékonysággal jut el hozzá.

A 2014-es Kínai Nagydíjon Bianchi és Alonso még vígan paroláztak egymással

„Nehéz megérteni, amikor egy gyenge autóval valaki pontokat tud szerezni, mert ritkán történik ilyen. Egy egyfajta csoda. Jules ezt vitte véghez tavaly, amikor 9. lett itt. Ő volt annak a versenynek a sztárja. Most, hogy újra itt vagyunk, és nem látjuk őt magunk között a rajtrácson, nos, ez nagyon szomorú érzéssel tölt el mindenkit. Nemcsak itt emlékezünk rá, hanem mindenhol, minden egyes hétvégén, de itt kicsit jobban tudatosul bennünk az, hogy milyen felfoghatatlan, ami vele történt. Ő jelenleg is Nizzában van, ami fél órára van innen, úgyhogy remélhetőleg érzi azt az extra energiát, amit neki küldünk” – idézi a kissé elérzékenyült Alonsót az autosport.com.

A Monacói Nagydíj hétvégéje alatt a Marussia utódjaként futó Manor istálló teljes személyzete egy speciális karkötőt visel „MONACO 2014. P8. #JB17” felirattal, így gondolva lélekben Jules Bianchira, és kívánva neki felépülést. 

2014, Monaco, Jules Bianchi bravúros pontszerzése

Tagged: