Alonso: Furcsa volt megelőzni egy Ferrarit

F1

2015. április 21. kedd, 08:51

Fernando Alonso már Bahreinben véghezvitte azt, amit a McLaren csak a szezon későbbi szakaszára remélt F1-es autójától, azaz megelőzött egy Ferrarit a versenyen. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy csak egy kör visszavétele során, de a spanyol így is nagy motivációt merít az esetből.

Alonso a McLaren egyetlen állva maradt autóját vezette a versenyen, amellyel a 11. helyezése révén ismét lemaradt ugyan a pontszerzésről, ám büszkén meséli, hogy az egész futam során csatázni tudott a középmezőny csapataival.  

alonso

„Egyre jobbnak érzem a helyzetet, ezúttal képesek voltunk a mezőnyben harcolni és a Sauberek előtt végeztünk” – mutatott rá Alonso a crash.net weboldalnak nyilatkozva. „Emellett csatázni tudtunk a Toro Rossóval és a Red Bull-lal is, szóval mindenképpen előreléptünk, de persze még rengeteg dolgot helyre kell raknunk az elkövetkező hetek során, hogy javítsuk a teljesítményt.”

A spanyol azonban mégsem a Sauberek és a Toro Rossók megelőzésével hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy visszavette a körét a Ferrarival akkor éppen az élen álló Kimi Raikkönentől. A finn alternatív taktikát választott, így utolsó bokszkiállását a lehető legtovább halogatta. Ő használt közepes keverékeken futott ekkor, míg Alonso nemrég érkezett vissza a pályára új lágyakon. A McLaren gyorsabb volt, a spanyol elment tavalyi csapattársa mellett, a finn pedig tudta, hogy nem is érdemes vele csatába bonyolódni.

„Új gumikon futottam, ami persze megkönnyítette a helyzetet, de mindenképpen furcsa pillanata volt a versenynek” – nyilatkozta Alonso a kör visszavételéről. „Remélhetőleg hamarosan már nem csak ilyen helyzetben, hanem a legjobb helyekért folyó csatákban is megelőzhetjük őket.”

Tagged: