Alonso: Nem bántam meg semmit

F1

2015. június 10. szerda, 08:56

Szerző: Strommer Benjamin

Állítása szerint a Ferrarinál sokkal érzékenyebben érintette az F1-es sikertelenség. Inkább most szenvedi el a sorozatos kieséseket, mint akkor, amikor győzelmekért fog harcolni.

A kétszeres spanyol világbajnok öt év után hagyta ott a Ferrarit, abban a reményben, hogy új csapatánál, a McLaren-Hondánál nagyobb esélye lesz harmadik címe megszerzésére, mint az olasz istállónál. A Scuderia azonban utódjával, Sebastian Vettellel jelentősen javult, míg a McLarennél nagyon hosszúnak tűnik még az út, amely a győzelmekhez vezet. Egyre több hangot lehet hallani, melyek azt vallják, Alonso biztosan megbánta már a csapatváltást. Ráadásul a versenyző a Kanadai Nagydíj közben olyan megjegyzést tett rádión, hogy teljesítményük miatt „amatőrök”-nek tűnnek.

„Nem, határozottan nem bántam meg semmit” – jelentette ki a crash.net által idézett Alonso. „Öt évig voltam itt, és arról beszéltem, hogy harmadik, negyedik vagy ötödik lettem, akkor rengeteg frusztráció volt bennem. A Mercedes legyőzéséhez valami eredetit és mást kell tenned, én pedig hiszek ebben a projektben. Ezek a dolgok, amiket a jövőben látok, megérik a várakozást, a fejlesztési programot pedig igen pozitívnak érzem. Tudom, hogy ez egy nehéz időszak a rajongóink számára, de hinniük kell benne, mert valami jó közeleg.”

Az idén hat versenyt teljesítő – Ausztrál Nagydíjat sérülése miatt kihagyó – spanyol neve mellett a Manor párosához hasonlóan egyetlen pont sem áll, műszaki hiba miatt pedig négy alkalommal nem ért célba. „Jobb, ha ezek a problémák most történnek meg, amikor nem vagyunk versenyképesek. Egy olyan napon, amikor dobogókért és győzelmekért harcolunk, és ki kell állni az autóval, sokkal jobban fájna. Nyilván tudjuk, hogy most nem vagyunk szuper módon versenyképesek. Fejlesztenünk kell a megbízhatóságon, tehát sok teendő vár még ránk” – zárta a türelméért csapat által is dicsért Alonso.

Tagged: