Alonso: Van még hely díjaknak a múzeumomban!

F1

2015. június 28. vasárnap, 10:04

Szerző: Strommer Benjamin

A kétszeres világbajnok saját oviedói múzeumának megnyitása kapcsán beszélt arról, szándékában áll a jövőben tovább növelni F1-es sikerei – és trófeái – számát.

A 99 000 négyzetméteres, kétemeletes, Fernando Alonso szülővárosában, Oviedóban található múzeum a közelmúltban nyitott meg – az eseményen többek között megjelent a McLaren vezetőségéből Eric Boullier, a szintén spanyol ex-F1-es, Pedro de La Rosa, valamint Alonso egykori csapatfőnöke, Flavio Briatore is. A 2005-ös és 2006-ös világbajnok összesen 300 kiállítási tárgyat ajándékozott a múzeumnak, köztük összes egykori gokartját és versenyautóját, melyeket három évesen kezdődő pályafutása során vezetett. A polcokon természetesen ott sorakoznak Alonso Formula-1-es trófeái is, ám jelenlegi szezonja alapján úgy tűnik, számuk a közeljövőben nem fog növekedni.

„Különleges nap ez számomra, miután apám sok éven keresztül dolgozott rajta és tervezgette. Néha a véletlennek köszönhetően találtunk kiállítandó tárgyakra. A vitrinekben még több trófeának van helye, azt pedig remélem, hogy ki tudom tölteni” – mondta Alonso hazája Marca című lapjának.

A múzeumhoz saját gokartpálya tartozik, maximum 1800 méter hosszú – 29 kialakítható vonalvezetéssel –, amelyen Alonso kedvenc kanyarjai is megtalálhatók, köztük a suzukai S, valenciai utolsó kanyar, valamint a jaramai pálya első fordulója. A pályán már július végén tábort tartanak tehetséges gokartosoknak a világ minden pontjáról, felszereltségének köszönhetően pedig akár nemzetközi versenyeket is rendezhetnek rajta.

„Nagyon boldoggá tesz engem, hogy gyerekek ugyanazt az álmot üldözhetik, mint egykor én. Sosem versenyeztem ehhez fogható pályán, ezért gondolkodás nélkül merem állítani, ez a legjobb a világon” – jelentette ki Alonso. „A legjobbat kell ajánlanunk a legjobbaknak, hogy minél kevesebb akadály háruljon eléjük. Az ilyen létesítmények boldoggá teszik az embereket. Én annak idején sosem gondoltam arra, hogy az F1-be jussak, egyszerűen boldog voltam minden alkalommal, amikor gokartba ülhettem, akkor is, ha csak egy parkolóban történt.”

Tagged: