Autó
2016. január 4. hétfő, 08:27
Szerző: Mészáros Gergely
Úgy tűnik, hogy február 16-án végre valami kézzel foghatót is kapunk az Alpine-tól.
Már elég hosszú ideje várjuk, hogy az Alpine a tanulmányautókon és a virtuális versenygépeken túl valami kézzelfoghatót nyújtson a földi halandó autórajongók számára, s most végre úgy látszik, hogy imáink meghallgatásra találtak. A francia márka bejelentette, hogy február 16-án bemutatják a Celebration concept sorozatgyártású változatát, mely elképzelhető, hogy az A120-as nevet viseli majd. Ugyanakkor a modell árusítására még egy ideig várni kell, várhatóan 2017-be kerül a kereskedésekbe az autó. Egyelőre még azt sem tudni biztosan, hogy milyen erőforrás kerül bele, ám a pletykák egy 300 lóerő körüli turbómotorról és a hozzá kapcsolódó EDC váltóról szólnak. Ami az 1100 kilogrammos becsült tömeggel együtt igencsak sokat ígér a menetteljesítmények terén…