Könyvtárat lehetne megtölteni a Sebesség Templomának F1-es pillanatival, a 2015-ös verseny előtt Monza legjeit gyűjtöttük össze – a legszorosabb befutótól a legtiszteletlenebb drukkerekig.
1956 – A legönzetlenebb pilóta
Kérdés: mit tennél, ha egy győzelemmel esélyed lenne a világbajnoki címre, miután csapattársad és riválisod kiesett? 100-ból 99 ember azonnal a győzelemre szavazna, az az egy kivétel pedig Peter Collins lenne, ha élne még. A brit pilóta pár körrel az ’56-os futam vége előtt átadta Ferrariját Juan Manuel Fangiónak, aki természetesen elfogadta a gáláns felajánlást, és második helyével bezsebelte negyedik világbajnoki címét. Collins a futam után azt mondta, hogy 25 éves lévén számtalan lehetősége lesz még bajnokságot nyerni – nos, nem így történt, a fiatal tehetség két évvel később, a Nürburgringen halálos balesetet szenvedett (A versenyről bővebb összefoglalót olvashattok Retro-rovatunk szerdai írásában).
1967 – A legnagyobb felzárkózás
Egy autóversenyző élete a Forma 1 első két évtizedében nem csak annyiból állt, hogy kéthetente autóba ült, azon kívül pedig tilos volt bármilyen hasonló tevékenységet végeznie. Jim Clark kora volánművészei közül is kiemelkedett, aki F2-es és sportautó versenyeken is indult, hetente többször cikázott Európa és a világ repülőterei között, vagy épp hajtott egyik helyről a másikra saját autóján. A ’67-es nyár relatív sikertelensége után a skót frusztráltan érkezett Monzába, mégis, az egyik legemlékezetesebb versenyzéssel ajándékozta meg a közönséget.
A rajt utáni tülekedésben elvesztette a pole-lal járó előnyöket, de három kör múlva ismét az élre állt. Már azon gondolkozott, hogyan építsen ki minél nagyobb előnyt, amikor a mellé érő Jack Brabham heves gesztikulálással jelezte: a Lotus bal hátsója defektet kapott! A hosszadalmas szerviz következtében körhátrányba került, de hála Istennek nem a feladós fából faragták. Sorra futotta a leggyorsabb köröket, ott előzött ahol tudott, még technika ördöge is segítette: Baghetti és Hill motorja is felrobbant. Nem törődve azzal, hogy vajon az ő autója kibírja-e, padlógázzal tépett tovább, és… átvette a vezetést! Üzemanyag-problémák miatt ugyan csak a harmadikként futott be Surtees és Brabham mögött, de a közönség őrjöngve kapta a vállára a verseny után, hiszen tudták: az autósport egyik legjobb teljesítményének voltak tanúi.
1971 – A legszorosabb befutó
Mivel az időkülönbségeket ekkor még csak századmásodperces pontossággal mérték, nem tudni, hogy Peter Gethiné a legszorosabb F1-es győzelem (0,01 mp), vagy Rubens Barricellóé (0,011 mp, 2002, USA), de tény, hogy a sportág történetének legszorosabb befutóját produkálta a ’71-es monzai verseny első hat helyezettje. Megjósolhatatlan volt a győztes kiléte, Hailwood (első versenyén!), Cevert, Ganley, Peterson, Gethin, Siffert, Amon és Jackie Oliver is harcolt a legjobb pozícióért, végül egy ötösfogat előzgette egymást az utolsó körben. Végül Gethin tudott a legjobb kigyorsítást fogni a Parabolicából, a többiek mindössze alig hat tizeddel mögötte szelték át a célvonalat. Peterson egy századdal maradt csak le a győzelemről – 2003-ig ez volt a valaha futott legnagyobb átlagsebességű verseny is.
1976 – A legbátrabb visszatérés
Niki Lauda története a Rush című filmnek köszönhetően széles körben ismertté vált, és valóban, az alkotás megnyerő bizonyítéka annak a heroikus visszatérésnek, amit az osztrák produkált. Mindössze hat héttel azután, hogy otthagyta a fülét (és majdnem az életét is) a Nürburgringen, beült a Ferrariba, hogy meg tudja védeni bajnoki címét. “Be voltam sz*rva. Komolyan. Az első körök szörnyűek voltak” – emlékezett vissza Niki, aki a boxba visszaérve megijesztette a körülötte állókat, véres tűzálló maszkját mutogatva. Félelmein felülemelkedve az ötödik helyre kvalifikált, majd a negyedik helyen ért célba – nem a világbajnoki címei tették legendává.
1978 – A legötletesebb indulás
Harald Ertlnek mindössze 19 F1-es futam adatott karrierje során, mégis híressé vált jellegzetes bajszával, és hőstettével, amikor elsőként szállt ki autójából, hogy megmentse Niki Laudát 1976-ban, a Nürburgringen. Két évvel később mindössze két futamon tudott elindulni, noha négyen próbálkozott – az Olasz Nagydíjon két csapat színeiben is. Az osztrák pilóta a pénteki előkvalifikáción nem tudta minősíteni magát az Ensign volánja mögött, ezért fogta magát, és másnap átült a sérülés miatt nem induló Jochen Mass ATS-ébe! A nagy mutatvány azonban nem jött össze neki, nem tudott olyan időt futni, mely lehetővé tette volna számára az indulást.
1985 – A legutolsó babérkoszorú
Majd’ négy évtized telt el úgy, hogy teljesen bevett szokás volt a győztesnek egy méretes babérkoszorút a nyakába akasztani, héroszi szerepbe állítva a dobogó tetején álló figurát. Az utolsó ilyen alkalom a ’85-ös Olasz Nagydíjon jött el, ahol a még világbajnoki címet nem nyerő Alain Prost több, mint 50 másodperccel aratta az évi utolsó diadalát Nelson Piquet előtt.
1988 – A legérzelmesebb diadal
“Remek érzés volt befordulni a Parabolicába, és közben látni Michelét a tükörben. Ám a legemlékezetesebb élmény a pódiumon állva ért, amikor a szurkolók áttörték a kerítéseket. Lenéztem, és teljes volt az őrület. Azt hittem, megölik magukat” – ezek voltak Gerhard Berger szavai az 1988-as Olasz Nagydíjat követően, amikor a szezonban először tudta valaki felülmúlni a McLareneket. Prost motorja megadta magát, Senna pedig ütközött Jean-Louis Schlesserrel, így a Ferrari Berger-Alboreto sorrendben kettős győzelmet aratott Monzában – alig egy hónappal Enzo Ferrari halála után. Az már csak hab volt a tortán, hogy 20 évvel később egy Ferrari-motoros autóban, egy valaha Minardinak hívott csapat német tehetsége tudta megnyerni a nagydíjat, a konstruktőri trófeát pedig Berger vehette át a dobogón…
1993 – A legrövidebb F1-es karrier
Noha az F1-es történetírás Ernst Loof-ot tartja a büszke cím tulajdonosának, a német pilóta valójában el sem tudott indulni egyetlen nagydíján, 1953-ban, a Nürburgringen. Így a mindössze 800 méteres pályafutást magáénak tudó Marco Apicella neve szerepel e titulus alatt, hiszen miután Eddie Jordan őt szemelte ki az F3000-es mezőnyből Monzára, az 23. helyről induló olasz pilóta már az első kanyarban balesetbe keveredett.
1999 – A legtiszteletlenebb drukkerek
No nem azért, mert egy F1-es autót úgy illik tisztelni, mint egy tehenet Új-Delhi utcáin, de azért az mégiscsak fura, hogy kedvenceik éltetése helyett a rajongók inkább rászabadulnak egy autóra, hogy szuvenírt szerezzenek magunknak. A ’99-es Olasz Nagydíj után ez történt: Giancarlo Fisichella a második körben kicsúszott a célegyenes végén, megtört Benettonját azonban nem „csomagolták el” eléggé a monzai pályabírók. Így amikor a leintés után a tifosók berohantak a pályára, rávetették magukat a B199-esre, a rendőröknek pedig eltelt egy kis időbe, amíg az utolsó „rajongót” is el tudták zavarni – csoda, ha ezután a Benetton kártérítési igénnyel lépett fel a szervezők ellen?
2004 – A leggyorsabb kör
Juan Pablo Montoya 2002-ben 259,844 km/h-s átlagsebességű idővel szerezte meg a pole-t az Olasz Nagydíjra, de két évvel később mér erre is rá tudott tenni egy lapáttal, amikor 262,242 km/h-t produkált a Williams FW26-os volánja mögött.
