Az FIA hibázott a nevelősorozatoknál?

Egyéb

2015. június 24. szerda, 16:52

A német F3-as szövetség nyílt levélben kritizálta az FIA-t, amiért átalakította az junior kategóriákat – hivatkozási alapjuk az Európa-bajnokságon látott hajmeresztő balesetek és a pilóták képességei.

Az F3-as Európa-bajnokság szervezői eltekintettek volna az olyan hírveréstől, mint ami az utóbbi hetekben kíséri a szériát. „Hol van a tavalyi hó?” – kérdezhetnénk Max Verstappenre gondolva, aki tavaly még itt rótta a köröket, és lenyűgöző teljesítményével felkeltette a nagyok figyelmét. Nem volt elég, hogy a monzai harmadik futamot egyszerűen azért állították le, mert a pilóták ne vezettek eléggé óvatosan, Spa-Francorchampsban ismét tört-zúzott a mezőny: a szombati második versenyen előbb az élen hajtó hármas ütötte ki egymást, majd Gustavo Menezes borult hatalmasat. A történteket látván a német F3-a szövetség bizottsága nyílt levelet intézett a Nemzetközi Automobil Szövetséghez, mondván, helytelen döntés volt az F3-as Eb-t egyből a nemzeti F4-es sorozatok elé rangsorolni.

„A Spa-Francorchampsban látott balesetekkel kapcsolatban egy értelmes embernek sincsenek kétségei afelől, hogy sokan, a Forma-3-as Európa-bajnokság versenyzői közül alkalmatlanok a sorozatban való szereplésre. A hatalmas rajtrács és az elképesztő nyomás a pilótákon csak még nagyobb problémát jelent.

Az utóbbi két évben az FIA mindent megtett azért, hogy megszorításokkal éljen a nemzeti F3-as sorozatok szabályait illetően, ami lehetetlenné tette azok megszervezését a jövőben. Ennek eredményeként kellett az utolsó két ilyen sorozatnak, a német és a brit F3-nak is bedobnia a törölközőt 2014 végén.

Ennek ellenére a monzai és a spa-francorchamps-i incidensek felborult autói megmutatták, és egyben rémisztő bizonyítékai voltak annak, hogy a nemzeti Forma-4-es sorozatokról a Forma-3-as Európa-bajnokságra váltás nem úgy működik, mint azt eltervezték. A fiatalokból egyszerre hiányzik a tisztelet társaik iránt, és a balesetektől való félelem. Csakis a Forma-3 komoly biztonsági előírásainak köszönhető, hogy eddig nem történt sérülés. A felelősöknek szándékában áll addig várni, amíg valaki nem száll ki az autójából egy bukás után?

Az FIA-nak bátornak kell lennie, és csökkentenie kell a pilóták képességeiben tapasztalt távolságot a Forma-4 és a Forma-3-as Európa-bajnokság között. Mindezt a biztonságra fókuszálva – ahelyett, hogy tönkretegyék a nemzeti Forma-3-as szériákat –, és kötelezővé tenni minden Forma-4-ből érkező versenyző számára, hogy előbb töltsenek el egy tanulóévet egy nemzeti Forma-3-as sorozatban, mielőtt a Forma-3-as Európa-bajnokságban indulnának.”

A Forma-3-as Szövetség Bizottsága