Vasárnap két szabadedzéssel és egy előfutammal megkezdődött a húsvéti máriapócsi ralikrossz parádé, az országos bajnokság idei második futama. A Swift Kupa mezőnyében egy háromszoros Európa-bajnok is csatlakozott ellenfeleink közé!
Hát, gyerekek, mit is mondhatnék erre?! Ez így tényleg egy valóra vált álom! Amikor meghoztam a döntést, hogy újságíró létemre „beépülök”, és versenyzőként is kipróbálom magam, ráadásul rögtön egy első osztályú bajnokságban, a ralikrossz ob-n, azon belül is a Swift Kupában, akkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen ellenfeleket üldözhetek majd a pályán.
A korábbi kétszeres abszolút magyar bajnok Majerszky Gábor indulásáról már akkor is tudtam, aztán a slovakiaringi nevezési listát vizslatva jött az első szinte hihetetlen meglepetés: a kilencszeres magyar bajnok Bánkuti Gábor sem rest visszaülni egy gyakorlatilag teljesen széria 1,3-as Suzuki Swiftbe, hogy itt is, közel egyenlő műszaki feltételek mellett összemérje tudását Majerszkyvel és a többiekkel. Na meg persze az élmény végett is vágott bele ebbe a kalandba!
Egy bolond százat csinál alapon aztán egyre többeknek a kedve megjött egy kis Swift Kupás mókához, így a most hétvégi, máriapócsi versenyen a háromszoros autókrossz Európa-bajnok Kárai Tamást is az ellenfeleim között tudhatom. Persze az ő számára a SuperCars abszolút prioritást élvez, ő tényleg csak a móka, csak az élmény kedvéért ült be a kis Suzukiba. És iszonyatosan élvezi! Váltottam vele néhány szót a depóban, annyit mondott fülig érő szájjal: „Ez a legjobb!” Pedig egy több mint 500 lóerős, turbós, összkerekes Skoda Fabiából ült át egy kis széria 1,3 Swiftbe… De az élmény tényleg felbecsülhetetlen, ezt én is csak megerősíteni tudom… Az egyszerűség gyönyörködtet!
Tehát a jelenlegi Swift Kupás mezőnyünkben összesen nyolcan vagyunk, de hát ott van köztünk egy kétszeres abszolút bajnok, egy kilencszeres abszolút bajnok és egy háromszoros autókrossz Európa-bajnok is… És akkor még nem beszéltünk a Junior Kupás éveit újraélő, a kis Swiftbe most visszaülő Gerencsér Dávidról, az idei első versenyét futó Szegfű Adriennről, Madari Tamásról és Horváth Krisztiánról, akik mind-mind rendkívül erős ellenfelek. Hát ellenük kell helytállni, és a döntőbe csak a legjobb hat juthat be.
Néhány szó a pályáról. Fantasztikus! Csodálatos! Mennyei! Hihetetlenül élvezek minden egyes kört rajta. Péntek délután kétszer is végiggyalogoltam rajta, előbb Fodor György korábbi magyar bajnokkal, az M-F Motorsport csapatfőnökével, majd egyedül, illetve féltávtól egy amatőr versenyzőtársammal, aki mellém verődött. Reggel aztán még egyszer körbesétáltam, immár tényleg teljesen egyedül, néhány nem szimpatikus kődarabot még félre is dobáltam onnan, ahol jó félóra múlva már menni szándékozom majd a Suzuki versenygépjárművel…
Az első szabadedzésen rögtön sikerült viszonylag jól ráéreznem a pálya ritmusára, habár volt még 1-2 kanyar, ami nem igazán állt össze. Ezt belülről is éreztem, de a külső szemlélődők is megerősítették. Ettől függetlenül sikerült bekezdenem egy 4. hellyel a kategóriámban, és ha ehhez hozzáteszem, hogy csak Majerszky Gábor, Bánkuti Gábor és Kárai Tamás volt előttem, akkor kijelenthetem, hogy szégyenkezni nem volt okom, főleg úgy, hogy most először versenyzek ezen a pályán.
A kezdés tehát jó volt, és ez önbizalommal töltött el, hiszen azzal is tisztában voltam, hogy van még egy mumuskanyarom (a célvonal előtti visszafordító), ahol rengeteget tudok majd még gyorsulni, ha rájövök a helyes megoldásra… A második szabadedzés még jobban sikerült. Láttam, hogy Kárai Tomit fogják elrajtoltatni mögülem, ezért gyorsan meg is született a terv a fejemben: egyből kifelé Jokerre, vissza Kárai mögé, és tapadni rá, amíg csak tudok, lesni és tanulni tőle a féktávokat, az íveket stb!
Bár teljesen nem sikerült lekövetni őt, de az addig gyengepontomnak számító visszafordítónál még pont ideális távolságra voltam tőle ahhoz, hogy lássam, hol kezdi a kanyart, hol villan a féklámpája, honnan nyom újra padlógázt stb. Mentem utána, közben arra gondolva, hogy „Könyörgök, Tomi, csak a falba ne menj, mert akkor most megyek utánad én is!” De hát Kárai Tomi nem az a falba állós fajta, tudja, mit csinál, és mivel a Suzukinál olyan nagyon nagy tempóról nem beszélhetünk, ezért bíztam benne, hogy le tudom másolni a mozdulatait, vagy ha nem, a bukást még akkor is ki tudom védeni valahogy. Sikerült lekövetni őt ezen a számomra kritikus részen, így most már ez a kanyar is viszonylag tűrhetően összeállt a fejemben. Ami az időeredményeket illeti, megint negyedik lettem Bánkuti, Majerszky és Kárai mögött, Tomit végül egy tizeden belülre meg tudtam közelíteni, ami kimondhatatlanul jó érzés!
Ezután jött egy mérlegelés, ahol újabb kellemes meglepetés ért, hiszen ezúttal 896 kg-ra mértek teljes versenyfelszereléssel együtt, ami máris sokkal jobban hangzik, mint a Slovakiaringen mért 960 kg. Oké, saras edzésről jöttünk le akkor, de azért az nehezen hihető, hogy 64 kg sarat cipeltem a kis Suzukin… Mindegy is, a lényeg, hogy most kiderült, nem olyan vészes a helyzet ezen a téren sem.
Egészen az első előfutamig tehát tökéletesen, már-már álomszerűen alakult minden életem második versenyének első napján. Itt viszont húzhatunk is egy vonalat, mert pont a nap legfontosabb részében, a már tétre menő első előfutamban szépen visszakerültem a sor legvégére, a Swift Kupa nyolcadik helyére. Néhány Astrát azért így is előztem, de őszintén szólva ez most cseppet sem vigasztal, mert tudom, és az időeredményekből is tisztán látszik, hogy ha csak lehozom ugyanazt a szintet, mint a szabadedzéseken, és semmit nem fejlődök, akkor is sokkal előrébb végeztem volna.
A váltó azonban most másképpen gondolta! Még az első körben, a pálya leggyorsabb részén, ahol a legjobban kellett volna haladni, nem vette be a 3-as sebességi fokozatot. Nem vette be első, második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik próbálkozásra sem. Így szenvedtem végig a hosszú egyenest, amit egyébként végig 3-as padlón szoktunk teljesíteni… A kanyarban vissza 2-es, utána tiltásig húzattam, majd megint nem vette be a 3-ast elsőre és másodikra sem, harmadikra sikerült egy 5-öst kapcsolni, ablaktörlő bekapcsol – kész, szétestem!
Nagy levegő, kifúj, kezdjük elölről! Vissza kettes, a hátsó földes részt, ami a kedvencem, megnyomom, és közelítek is vissza a többiekre, majd az egyenesben elhúzatom a 2-est, amíg lehet, és a 3-ast a lehető legkimértebben, öregurasabban, még annál is lassabban és kíméletesebben, ahogy az utcai Suzukin szoktam, beraktam 3-asba. Bevette! Köszönöm, kicsi kocsi, megy ez nekünk, ha nagyon akarjuk, akkor beszélgessünk tovább ebben a stílusban! És a hátralevő köröket már így csináltam végig. Szerintem minden 3-asba váltásnál buktam legalább egy másodpercet, de ez még mindig sokkal jobb annál, mint hogy 20-at veszítsek amiatt, mert nem veszi be. Ez van, ilyen a technikai sport. És valószínűleg én voltam túl erőszakos a váltóval a verseny hevében, én hibáztam. Ez is egy tanulság.
Azóta beszélgettem erről többekkel, és Majerszky Gabi megnyugtatott, hogy ez mindegyik Suzukinál előfordul. Gázfröccsel kell ilyenkor megerőszakolni a 3-ast. Hát, most már ezt is tudom. Mindig tanul valami újat az ember, pláne, amikor annyira egy út elején jár, mint most én a versenyzés terén. Ma sem keltem fel hiába!
Ettől függetlenül nagyon el vagyok kenődve, mert a negyedik helyemet, amit a szabadedzéseken hoztam, az előfutamon is meg akartam szerezni. Teljesen nyugodtan álltam oda a rajthoz, bízva abban, hogy nem kell nagy dolgokat csinálni, nem kell extrát bevállalni, csak hozzam le szépen csendben a szabadedzéseken futott tempómat, és akkor nagy baj már nem lehet. Nem sikerült, és ez nagyon bosszant, mert egész nap ez volt az egyetlen olyan menésünk, amelynek tétje volt, amelyik számított. Itt pedig utolsó lettem. A többit talán kár is volt leírni. De azért remélem, mégsem teljesen, és vagytok néhányan, akik élvezetesnek találtátok a fenti sorokat.
Holnap is lesz nap, sőt, a java még csak holnap jön, úgyhogy szerencsére lehet javítani. Nem vágyom több akcióra, szeretnék végre egy teljesen sallangmentes futamot, mert úgy tűnik, jelen pillanatban nekem ez a legnehezebb – kimaradni minden ramazuriból, és teher alatt is hozni azt, amit teher nélkül tudok. Úgyhogy ez is lesz a célom. Mert teher tulajdonképpen nincs is, ha én nem gyártok magamnak… Szorítsatok!
(Friss képeim egyelőre nincsenek, ezért még a slovakiaringi terméssel illusztráltam a cikket.)
Az első szabadedzés eredménye.
