Off-road
2015. március 11. szerda, 19:34
Nem találok szavakat! Ennyire soha nem örültem még előzetes nevezési listának. A kétszeres abszolút magyar bajnok Majerszky Gábor mellett a kilencszeres bajnok Bánkuti Gáborral is egy mezőnyben versenyezhetek életem első ob-futamán.
Hát mit is mondjak, ez az, amire legféltettebb álmaimban sem gondoltam volna, amikor elhatároztam, hogy újságíró létemre „beépülök”, és belekóstolok a versenyzésbe. De még akkor sem, amikor leadtam a nevezésemet a március 21-22-i slovakiaringi ralikrossz ob-ra.
El se tudom mondani, mennyire feldobta ez a napomat, mert hát ha eddig mindennél jobban vártam ezt a versenyt, akkor most… akkor most még annál is jobban! El se hinném, ha nem beszéltem volna az imént telefonon Bánkuti Gabival, és nem az ő szájából hallottam volna ezt személyesen. De így történt, úgyhogy kénytelen leszek elhinni, és megbarátkozni a gondolattal, hogy rögtön a legelső ob-futamomon belecsöppenek egy olyan mezőnybe, ahol ugyan összesen öten leszünk (nem számítva a Magyar Kupa többi indulóját, akikkel az előfutamokban még együtt futunk, velük együtt 34-en leszünk!), de abból csak ketten 11 abszolút magyar bajnoki cím birtokosai…
Egy szép emlék a múltból Bánkuti Gabitól… Évek óta én írom a sajtóanyagait, idén rá kell lépnem a gázra, ha látni akarom majd, mi történik vele a futamokon…
Azt hiszem, ezt hívják mélyvíznek, és hihetetlenül becsülöm őket ezért a lépésért, mert alapvetően elég szokatlan húzás nagyobb autóból átülni egy kisebb, olcsóbb kategóriába, mint amilyen a Swift Kupa. Majerszky Gabi már tavaly meglépte ezt, idén ő már címvédőként indul, Bánkuti Gabitól viszont hatalmas meglepetés volt ez nekem, de kimondhatatlanul örülök neki. A nyílt szakágin kérdezgetett tőlem árakat, ezt-azt, és hát csillogott a szeme, mint nekem, de hát erre azért nem számítottam… Most elárulta nekem amúgy, hogy Majával (Majerszky Gabi) is beszélt sokat erről, így született meg benne az elhatározás, hogy ez kell neki is. Olcsó kategória, alig kell szerelni, kicsik a különbségek az autók között, izgalmas versenyek várhatóak – hát miért ne?! Mondjuk azért, mert a presztízsét féltené, de hát Gabi nem ilyen, ezért is becsülöm annyira!
Ők ketten két évvel ezelőtt még a Super1600-ban versenyeztek egymás ellen a bajnoki címért, jól emlékszem rá, hiszen ott voltam, izgultam a lelátóról és írtam a cikkeket. Most meg velük egy mezőnyben fogok indulni a Swift Kupában – á, gyerekek, el se hiszem tényleg! Hátborzongatóan jó lesz ez, érzem! És eredménytől függetlenül hatalmas megtiszteltetés, és persze kihívás. Van mihez felnőni, na!
Bánkuti Gabi egyébként három kategóriában is indul a slovakiaringi hétvégén, és természetesen a Super1600 versenye lesz neki a legfontosabb, de hát akkor is! Még ő is izgatottan és kíváncsian várja, hogy mi sül ki ebből a Swift Kupás kalandból, hát akkor én mit mondjak?! Lehet, hogy várom…
A slovakiaringi ob nem hivatalos nevezési listája.
M-F Motorsportos csapattársam, Marton Gergely pedig ma ünnepli 17. születésnapját, Isten éltesse ezúton is nagyok sokáig, aki látja, húzza meg a fülét! Azt hiszem, ez egy jó nap. Szép estét mindenkinek!