Belgiumban zárult a Lotus Cup Eastern Europe 2015-ös szezonja

Egyéb

2015. szeptember 22. kedd, 15:02

A Lotus Cup Eastern Europe idei hatodik, s egyben szezonzáró versenyhétvégéjére Zolderben került sor szeptember 26-27-én, a Kamion Európa-bajnokság egyik betétfutamaként, egy mezőnyben a Lotus Cup Europe versenyzőivel.

A zolderi záró hétvégén a Lotus CEE képviseletében Sánta János és az itt tavaly még kamionversenyzőként jelenlévő, egyetemi tanulmányait épp megkezdő Major Benedek volt jelen. A Lotus Cup Europe értékelése szerint Jánost a V6, Benedeket az Open kategóriában értékelték.

LCEE

Az időmérő edzésre szombat délelőtt került sor. Sánta János a 19. rajthelyet szerezte meg 1:50.345-ös idejével a 33 fős mezőnyben, míg Major Benedek nem teljesített mért kört, így csak a mezőny végéről vághatott neki a vasárnapi futamoknak.

Vasárnap 11 órakor rajtolt az első futam. János a rajtot követően visszaesett a 26. helyre, onnan kezdte meg a felzárkózást a félórás versenyen. A 9. körben, fél távnál már újra a 19. helyen autózott.

Major Benedek az első kör végére a 32-ről, a 27. helyre jött fel, majd körönként újabb 1-1 pozíciót javított.

A 11. körben János a 19. volt, és már Benedek is a 21. helyen hajtotta Lotusát. Később azonban a köztük lévő David Harvey-t is megelőzve, Benedek megérkezett János mögé. Ekkor már a 18. és 19. pozícióban autóztak.

Később János az előtte haladó John Rasse-val küzdött, a 15. körre meg is előzte, Rasse azonban visszavette pozícióját.

A 18 körös versenyt égül Sánta János a 18., Major Benedek pedig a 19. helyen zárta. Kettejük közül a leggyorsabb kört (1:48.829) János futotta a 15. körben.

Ezzel az eredménnyel Benedek a Lotus Cup Europe Open kategóriájában a harmadik helyen lett értékelve.

A második futamra vasárnap, 15.50-kor került sor. Az első körben János és Benedek is javítani tudott rajtpozícióján. A harmadik körben János a 17., Benedek pedig már a 20. helyen autózott.

A 13. körben már a 16. és 17. helyeken rótták a köröket, mikor Sánta János a boxba hajtott és feladni kényszerült a futamot, így Benedek „megörökölte” tőle a 16. pozíciót. Ezt azonban tovább javította, és a versenyt végül a remek 14. helyen fejezte be.

Benedek a versenyben futott leggyorsabb körét (1:49.246) a ötödik körben futotta.

Benedek a Lotus Cup Europe Open kategóriájában ismét a harmadik helyen lett értékelve.

LCEE_VizinT

A Lotus Cup Eastern Europe 2015-ös szezonja tehát véget ért, Vizin Tamás pontelőnye pedig elég volt ahhoz, hogy Zolder kihagyásával is megnyerje a bajnokságot.

Íme a végeredmény:

1. Vizin Tamás 175 p

2. Major Benedek 169 p

3. Balogh György 133 p

4. Sánta János 111 p

5. Peter Entenfellner 87 p

6. Veronika Vanyova 50 p

7. Balogh Bence 18 p

8. Andreas Holzleithner 14 p

9. Tomas Bizub 0 p

Forrás: www.formula.hu – RSS