Bottas a Ferrarinál, Raikkönen a Haasnál?

F1

2015. április 30. csütörtök, 10:24

Szerző: Strommer Benjamin

A legújabb pletykák szerint a fiatalabb finn már F1-es már előszerződést is kötött az olasz istállóval. Nem vonulna vissza Raikkönen, és Bottas utódjának személyéről is beszélnek.

Kimi Raikkönen egyre biztatóbb teljesítményt nyújt a Ferrarival, a legutóbbi versenyen a második helyen végzett, a két Mercedes-pilóta közé vert éket. A 35 éves versenyzőnek azonban továbbra sincsen szerződése a 2016-os szezonra, főnökei nem sietik el a hosszabbítást, hogy az extra nyomással még többre sarkallják a finnt. A kétszeres világbajnok, Mika Hakkinen egy nyilatkozatában arról beszélt, talán nem Raikkönen megtartása lenne a legjobb döntés a Ferrari számára. Ezzel egy időben Valtteri Bottast dicsérte, aki szerinte világbajnokok tulajdonságaival rendelkezik.

Hakkinen éppenséggel Bottas egyik menedzsere, így tisztában kell lennie az ifjú finn terveivel: a GMM hírügynökség pedig „médiaforrások”-ra hivatkozva arról számolt be, hogy a maranellóiak nem csupán közelednek hozzá, de már egy előszerződést is aláírtak a 25 éves versenyzővel.

Ugyanakkor Raikkönen is maradna 2016-ban a mezőnyben, méghozzá az újonnan érkező amerikai Haas csapatban, amely szoros együttműködésben áll a Ferrarival, egyesek az olaszok B-alakulataként emlegetik. Raikkönen szerződése opciót tartalmaz a következő évre, ezzel a trükkös húzással még ennek is eleget tehetnének.

A Williams megüresedő széke sem esett ki a szórásból: ezt a Mercedes pártfogoltja, Pascal Wehrlein töltené be, aki Malajziában már volt a grove-i csapat tartalékosa, amikor nem lehetett biztosan tudni, a hátsérüléssel bajlódó Bottas visszatér-e. A kölcsönbe adott pilótával együtt a Williams az erőforrás árából is kedvezményeket kapna – mivel a csapat 2014-ben 14 milliárd forintnak megfelelő veszteséggel zárt, minden bizonnyal jól jönne nekik efféle segítség. Az eset egyetlen szépséghibája a szuperlicenszpontok jövőre bevezetendő rendszere, amely a DTM-et, ahol Wehrlein idén versenyezni fog, nem értékeli.

Tagged: