Bottas dobogóra szeretne állni holnap

F1

2015. június 6. szombat, 22:45

Szerző: Strommer Benjamin

A mezőny fiatalabb finnjét negyedik pozíciója segítheti ambíciója megvalósításában. A Williams elárulta, nem alakult olyan simán időmérője, mint amilyennek ránézésre tűnik.

Valtteri Bottas a Kanadai Nagydíj előtt elérhetőnek tartotta szezonja első dobogóját, eddig pedig jó irányba halad az eredmény felé. A montreali időmérőt a negyedik helyen zárta, kevesebb mint egy tizedmásodperccel honfitársa, Kimi Raikkönen mögött. Ha holnap pódiumra akar állni, nagy valószínűséggel a ferrarist kell maga mögé utasítania – habár jóslatokba a futam menetét illetően inkább nem bocsátkozik.

„Jó kör volt. Szerettem volna a Ferrari előtt végezni, de egy kicsit továbbra is gyorsabbak, mint mi” – idézi a 25 éves pilótát a Williams hivatalos sajtóanyaga. „A negyedik is jó hely a startnál, a szezon során pedig talán most vagyunk legközelebb a dobogóhoz, emiatt a harc szórakoztató lesz. A pálya kedvez nekünk, de továbbra is nehéz megjósolni, milyen lesz a versenytempó holnap. Ha rendben lesz, akkor harcolhatunk a körülöttünk levőkkel a pódiumért.”

Csapattársa, Felipe Massa csupán a 17. helyen zárta a kvalifikációt, gyenge szerepléséért a Mercedes motorját okolta. Rob Smedley, a teljesítményért felelős igazgató azonban kiemelte, Bottas időmérője sem alakult simán.

„Nem volt a legtisztább edzés egyik autó számára sem. Felipe elveszítette az erőt a Q1-ben, onnantól pedig nem tudtunk mit kezdeni vele. Ami Valtterit illeti, a hidraulikus rendszer kisebb szivárgása hatással volt a Q2-re, így még mindig a gumikezelésről tanultunk, amikor már a Q3-ban mentünk. Elégedett vagyok azzal, ahol végül zárt. A célunk az lesz, hogy dobogóra álljon, Felipével pedig azt lőjük be, hogy egyik vagy mindkét Red Bull elé jusson” – mondta a szakember.

Tagged: