Button az 5 másodperces lemaradást magyarázza

F1

2015. március 14. szombat, 09:17

Ilyen sem fordult elő a McLarennel emberemlékezet óta: az F1 történetének második legsikeresebb csapata az utolsó két rajthelyet szerezte meg az időmérő edzésen, ráadásul a futamon is a bizonytalanság vár rájuk.

Jenson Button és a Fernando Alonsót helyettesítő Kevin Magnussen minden igyekezetük ellenére sem tudtak előrejutni az utolsó két helyről, és öt másodperccel maradtak el az időmérő leggyorsabbjának bizonyuló Mercedesek mögött. Ekkora hátrányra már nem is lenne magyarázatot találni, hacsak nem egy új korszak kezdetén tartana a csapat a Honda oldalán, amely cég hajtáslánca még egyáltalán nem képes csúcsformában teljesíteni.

A 17. helyre kvalifikáló Button szerint számítani is lehetett erre a kiábrándító kezdésre.

butt (1)

„A teszteket elnézve nem lepődhetünk meg. Már ott is nehéz volt teljesíteni a programunkat, folyamatosan gondjaink voltak és félbe kellett szakítani a napjainkat. Aztán amikor ugyanezt egy versenyhétvége keretében kell megcsinálni, rögtön minden sokkal nehezebb lesz, hiszen itt tartanunk kell magunkat egy menetrendhez. Tudtuk, hogy nem leszünk itt szupererősek, sőt, egyáltalán erősek sem, de mégis jó érzéseink vannak az autóval kapcsolatban” – nyilatkozta a brit.

„Tudom, hogy nagyon-nagyon le vagyunk maradva, de az alapok megfelelőek, így már csak építenünk kell erre. Jó, hogy a Honda ma újabb tapasztalatokkal gazdagodott, és most a jelenlegi helyzetünkből kell megpróbálni kihozni a legtöbbet.”

És hogy mindezek után mire számíthatnak a futamon, és lesz-e esélyük egyáltalán a célbaérésre? „Nagyon nehéz lesz számunkra a holnap” – ismerte el Button. „Teljes versenytávot még sohasem futottunk. Tudjuk, hogy nem fogunk a pontokért harcolni, de igyekszünk minél többet kihozni a csomagból. Rengeteget kell még tanulnunk, például az üzemanyagszint menedzselése is fontos lesz számunka, és rá kell jönnünk, hogyan javulhatunk tovább.”

Valószínűleg Kevin Magnussen számára sem élete versenyét fogja hozni a hétvégi beugrás.

„Az első Q1-es körömben jól mentek a dolgok, aztán a másodikban valami gondom akadt a motorral. De nem is igazán számított, hiszen jókora szerencsére lett volna szükségünk a Q2 eléréséhez” – nyilatkozta a dán.

Ezúttal a McLaren vezérigazgatója, Ron Dennis sem kertelhetett, komor arccal összegezte csapata produkcióját.

„Az időeredmények mindent elmondanak” – kezdte. „Nyilvánvalóan még csak egy meredek lejtő lábánál vagyunk. A Hondával közösen kifejlesztett rendszereink még nem működnek megfelelően, így nagy kihívás előtt állunk, de készek vagyunk megbirkózni ezzel. Egyértelmű, hogy keményen fognak minket kritizálni a szezon elején, de jól tudjuk, hogy mire van szükség a győzelemhez, és teljes mértékben hiszünk a Honda kétességeiben. Győztes motorral rendelkeznek, csupán türelmesnek kell maradnunk és összetartani.”

Tagged: