Button: Nem a Mercedes hibája a dominancia, a többieké!

F1

2015. március 17. kedd, 14:45

A McLaren-Honda jelen állás szerint fényévekkel el van maradva a többiek mögött, a 2009-es világbajnok Jenson Button mégsem panaszkodik, hanem lehajtott fejjel dolgozik csapatával azon, hogy utolérjék riválisaikat.

A britnek eszébe sem jut a többi csapatot okolni azért, amiért ők le vannak maradva, és szerinte másoktól is ez lenne a sportszerű hozzáállás, amely az egészséges versenyszellemet tükrözné. Button ezért nem érti a Red Bull panaszáradatát, akik szerint a Mercedes egyeduralma rosszat tesz az F1-nek, ezért sürgősen tenni kell valamit ellene.

A baj csak az, hogy a segítséget ők kívülről, pontosabban felülről, Bernie Ecclestone-tól várják, a még nagyobb baj pedig az, hogy a sorozat első embere mutat is némi hajlandóságot arra, hogy a szabályok átírásával tegye kiegyenlítettebbé a győzelmekért folyó csatát. Igaz, Bernie legalább indokkal is szolgált azt illetően, miért nem ítéli el a Red Bullt a Mercedes bepanaszolásáért, sőt, miért ad Christian Horneréknek igazat, amikor elárulta, a német gyártó eleve előnyből indult a többi motorgyártóval szemben, mivel többet tudott az új szabályokról, mint riválisai.

Button véleményén mindenesetre ez nem változtat, ő továbbra is abban hisz, hogy ha egy csapat nyer, az mindent jól csinál, aki pedig veszít, az tegye a dolgát jobban, ha változtatni akar a helyzeten!

„Nem igazán van mit megtiltani, mivel nem tűnik úgy, hogy a Mercedes bármi olyan dolgot csinálna, amit a többi csapat nem. Most azt mondják róluk, hogy tönkreteszik a sportot, de ez egy kényes kijelentés, mert arra biztatná az embereket, hogy többé ne akarjanak a legjobbak lenni, mert az rossz. Persze nyilván jobb lenne a sportág szempontjából, ha több csapat pilótái harcolnának a győzelmekért, de nem a Mercedes hibája, hogy ez nem így van” – érvelt a 35 éves pilóta, aki végül feltette azt a kérdést is, amit sokan szeretnének most Christian Horner Red Bull-csapatfőnöknek szegezni: 

„Vajon az is ennyire bosszantaná a Red Bullt, ha ők lennének mindenki előtt egy másodperccel? Nem” – zárta rövidre a témát magában Jenson Button. 

Tagged: