Cargo Racing: Slovakiaring után, Salzburgring előtt

Gyorsasági (Gy)

2015. július 16. csütörtök, 14:02

Csalódottságba hajló érzelmekkel zárta a Swift Cup Europe idei harmadik, szlovákiai fordulóját, Bernula István, aki nem titkolja: a jövő hét végén esedékes, a Salzburgringen tartandó derbitől lényegesen többet vár. Fekete Balázs számára a korábbiakhoz képest több pozitívumot tartogatott a diósförgepatonyi kiruccanás, s ennek köszönhetően bizakodva készül az újabb menetre is.

Bernula „Batboy” István az évad második fordulójában tavaly kezdődött autós karrierje során első ízben állt a ponttáblázat élére: ebben fontos szerepet játszott az is, hogy a versenyhétvége közben át kellett ülnie a tartalékautóba, amely épp azokon a területeken bizonyult hatékonyabbnak, amelyeken állandó Swiftjével rendre meggyűlt a baja. A Red Bull Ringen szerzett kedvező tapasztalatoknak, valamint az újabb fordulót megelőző rövid tesztnek köszönhetően a pilóta bizakodva készült a Slovakiaringre, ahol a biztató előjelek ellenére nem a várakozásainak megfelelően alakultak a dolgai.

Clip_2_2

„Őszintén szólva kellemetlen meglepetés ért az idény harmadik versenyhétvégéjén, jobb eredményt vártam az összetett 4. illetve 5. helyezésnél, annak ellenére, hogy az OB-értékelésben mindkét futamon dobogóra állhattam.” – mondta az FIA Europe és OB összetett pontversenyt továbbra is vezető versenyző. „A rajtjaim szokás szerint remekül sikerültek, de egyik futamon sem maradtam ki az ütközésekből, ami jelen esetben a gyengébb összetett eredményekben is megmutatkozott. A sorozat szervezőjével átbeszéltük a történteket, sajnos mindhárom idei versenyhétvégén sérült autóval kellett mennem és a felvételeket visszanézve egyértelmű, hogy vétlenül szenvedtem hátrányt ezekben a helyzetekben. A salzburgi pálya karakterisztikája inkább hasonlít a Red Bull Ring asztfaltcsíkjára, így arra számítok, hogy a tartalékautó ismét jobban fog működni, annál is inkább, mert van még néhány húzás a műszaki csapat tarsolyában. Úgy érzem, tiszta körülmények között a győzelemért csatázhatok majd mindkét futamon. Tavaly pocsék hétvégém volt itt fékhibákkal, borulással, így remélhetőleg ezúttal több sikerélményem lesz.”

Fekete Balázs, a Blackynek becézett fiatal kiválóság az újabb forduló előtt pusztán annyit ígért, hogy igyekszik feledtetni a komoly bukással zárt előző hétvégét és a még mindig csak 14 esztendős pilóta mindent meg is tett ezért. Az első futamot a 7. helyen fejezte be, így a második, fordított rajtrácsos menetet a 2. helyről kezdhette meg: ugyan a kockás zászló alatt a 8. pozícióban robogott át, az egész mezőny egyik legkomolyabb látványosságát szolgáltatta.

Clip_3_1

„Nagyon egymásra találtunk az osztrák Weichenbergerrel, akivel végig kőkemény csatát vívtunk, kerék a kerék a mellett. Hol neki jött ki jobban a lépés, hol nekem, ráadásul a meccsbe néhány koccanás is belefért. Hasznos párharc volt, roppant sokat tanultam belőle, főleg arról, hogy jelenleg mit bírok fizikálisan olyan pokoli forróságban, mint amilyenben versenyeznünk kellett. A leintés után a versenytársak közül is többen odajöttek gratulálni, ami számomra nagyon sokat jelentett. Most a Salzburgring következik, ahol tavaly talán az egész szezon legnagyobb bukfencét hoztam össze, amikor a Swift a levegőben átfordulva a szalagkorláton állt meg. A rossz emlék nem elbizonytalanít, sokkal inkább motivál, így abban bízom, hogy ezúttal sikerül megtartani a lendületet és jó eredményeket érhetek el” – fogalmazott Blacky.