F1
2015. április 4. szombat, 12:06
Szerző: Strommer Benjamin
Susie Wolff-fal ellentétben a Lotus fejlesztőversenyzője szívesen versenyezne az önálló női sorozatban – véleménye szerint a vegyes szériákban a férfiak igyekeznek keresztbe tenni női ellenfeleiknek.
A pilótanők számára rendezett, Formula-1-es versenyhétvégék keretein belül zajló új sorozatról a Malajziai Nagydíj óta beszélünk, akkor adta elő javaslatát Bernie Ecclestone. Elképzelése – amely jelenleg még csak az ötlet szintjén létezik – nem nyerte el mindenki tetszését, Susie Wolff kijelentette, nem versenyezne a hölgyek bajnokságában, és az FIA női motorsport-bizottságának elnöke, Michele Mouton – minden idők talán legnagyobb női versenyzője – sem lelkesedett érte.
Velük ellentétben a Lotus sokat kritizált fejlesztőpilótája, Carmen Jorda egyenesen rajong a széria gondolatáért. Jorda meggyőződése, hogy jelenleg a férfiak mind azon vannak, hogy akadályozzák női ellenfeleiket. „Mindannyian a győzelemről álmodnak, és úgy gondolják, egy nő nem nyerhet az F1-ben” – mondta a Formula-1 hivatalos oldalának. „Ezért gondolom, hogy egy női F1-es bajnokság lenne a helyes válasz. És prominens támogatói is vannak az ötletnek, mint azt mostanában láttuk. Ha a női bajnokság megvalósulna, az fantasztikus lenne!”
Jorda egy régi történetet is elmesélt, milyen a női versenyzők fogadtatása a motorsportokban. „Amikor nagyon fiatal voltam, és gokarttal versenyeztem, egy alkalommal a dobogón álltam, a fiú pedig, aki mögöttem végzett, sírni kezdett. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért, azt válaszolta, azért, mert egy lány legyőzte őt. Mindenhol ez a férfiak reakciója. Megpróbálnak téged elnyomni.”