Citroen: Legyen verseny a WTCC-ben!

WTCC

2015. július 8. szerda, 14:46

Szerző: Strommer Benjamin

A francia gyártó közel másfél éve uralja a túraautó-világbajnokság versenypályáit, most azonban hiányolni kezdték a riválisokat. Bíznak az új gyártók érkezésében.

A Citroennek – amely csupán kettő versenyt nem nyert meg idén, pilótáik pedig elfoglalják a ponttáblázat első három helyét – három másik gyártót kell felülmúlnia a WTCC-ben: a Hondát, amely sokat szenved idén, elsősorban akkor, amikor büntetősúlyokat is kap, a Ladát, melynek új autója, a Granta néhányszor már felvillant, az első helytől azonban még mindig távol áll, valamint a Chevrolet-t, amely hivatalos gyári támogatás nélkül versenyez.

A Citroen örömmel látna más gyártókat is a szériában. A sorozat promótere, Francois Ribeiro nyilatkozatai alapján legalább két új érkező várható, az egyik a Kia lehet, amely képviselői a szlovák versenyen is megjelentek.

„Természetesen üdvözölni fogunk bármely más márkát, bármely olyan gyártót, amely szeretne ehhez a bajnoksághoz csatlakozni” – mondta az Autosport lapnak Carlos Tavares, a PSA Peugeot Citroen elnöke. „Ez egy remek széria, szeretünk itt lenni. Természetesen ugyanekkor, tekintetbe véve az eredményeket, melyeket csapatunk elér, szeretnénk még több márkát, de ebbe nincs beleszólásunk.”

„Úgy gondolom, továbbra is tiszteletben kell tartanunk ellenfeleinket, és nem alábecsülnünk, amit csinálnak. Jól fejlődnek, csakhogy emellett mi is jól fejlődünk. Nem várunk és védekezünk, hanem támadunk” – magyarázta a Citroen stratégiáját.

Ennek ellenére elképzelhető, hogy a gyártó 2017-ben már nem lesz a mezőny tagja. Linda Jackson, a Citroen vezérigazgatója a közelmúltban beszélt arról, hogy az említett évben biztosan beszüntetik jelenlegi két nagy programjuk, a WRC vagy WTCC egyikét, de hogy melyiket, arról még nem döntöttek.