Csődbe mentek az Orosz Nagydíj szervezői

F1

2015. június 2. kedd, 18:08

Már egyetlen megrendezett F1-es verseny után lehet aggódni a Szocsiban létesült versenypálya jövőjéért? Az ukrajnai háborús helyzet negatív következményeit mindenesetre már biztosan megérezték.

Az olimpiai parkban kialakított pálya 2014 októberében rendezte első versenyét, amit sikeresnek könyveltek el, ám úgy tűnik, hogy a második futam előtt megjelentek a sötét felhők a Fekete-tenger keleti partjainál. Hétfőn ugyanis egy oroszországi bíróság kimondta, hogy az ország Formula-1-es nagydíjának szervezésében részt vevő egyik cég, a Formula Sochi csődbe ment.

Dppi_00114017_1237

A vállalat már hosszabb ideje anyagi nehézségekkel küzdött, elsősorban amiatt, mert az Oroszország és Ukrajna között már másfél éve húzódó háborús helyzet és az emiatt bevezetett nemzetközi szankciók éreztették hatásukat az orosz gazdaságon, és a rubel jelentősen veszített értékéből. A pénz elértéktelenedése pedig Szocsira nézve azt jelenti, hogy a pályát érintő kiadások magasabbak lettek, mint azt előzetesen várták, amit a Formula Sochi cég nem tudott kigazdálkodni.

A történtek nyomán a szervezésben szintén részvevő másik, nagyobb cég, a pálya építését is lebonyolító Omega teljes egészében magára vállalta a rendezést, és állítják, hogy a Formula Sochi ellen indított csődeljárásnak és a nehéz gazdasági helyzetnek semmilyen hatása nem lesz az F1-es futam jövőjére, és az idei futam a tervek szerint lezajlik majd október 11-én. Mondják ezt annak ellenére, hogy a szintén a szocsi pálya felett versenyezni szándékozó Red Bull Air Race májusi időpontját nemrég még visszamondta az Omega.

A cégnél elismerik ugyan a problémákat, de csak ennyit mondtak a helyzetről: „A jelenlegi árfolyamváltozások megbontották az egyensúlyt a fenntartási költségek és a jegyárak között.”

Az Orosz Nagydíjnak 2020-ig van szerződése F1-es futamok rendezésére, és további öt évre opcióval rendelkeznek a FOM-nál.

Tagged: