Davidson: Egész szezonban dúlhat a harc

F1

2015. április 4. szombat, 16:50

Az egykor az F1-ben versenyző WEC-bajnok szerint az, ami Malajziában történt, mindenkinek jó – kivéve a Mercedest, akiket egész szezonos harcra kényszeríthet a Sepangban nyerő Ferrari.

A WEC világbajnoki címvédője, a versenyzés mellett szakértőként is tevékenykedő Anthony Davidson a Skynak fejtette ki véleményét a Ferrariról, mely a Malajziai Nagydíjon igazi áttörést ért el, hiszen közel két év után nyert ismét futamot Sebastian Vettelnek köszönhetően – s egyúttal ez volt az első verseny a Formula-1 második turbókorszakában, melyen erőből sikerült megverni a Mercedest (még ha a futam eleji safety car be is segített egy kicsit).

Davidson arra azonban nem számítana, hogy mostantól a Ferrari sorra nyeri majd a versenyeket, a Mercedes fölénye egyelőre vitathatatlan a kissé váratlan vereség ellenére is. „Biztos vagyok benne, hogy a következő versenyre összeszedik magukat. Egyértelmű, hogy most még a sebeiket nyalogatják Malajzia után, ám ez egy nagyon sajátos pálya, egyedi körülményekkel. Úgy vélem, hogy ha egy hagyományosabb időjárási viszonyokat és nyomvonalat hozó helyszínre érkezünk, visszatér majd a status quo.”

davidson_hamilton

Davidson Lewis Hamilton oldalán

Az egykori F1-es pilóta azonban azt is aláhúzta, hogy a Ferrari szorossá teheti majd a világbajnokságot: „Hatalmas előrelépéseket tettek, közeledni tudtak a címvédőhöz, s ez talán egy egész szezonon átívelő harc kezdete lehet. Nagyszerű dolog a sport számára, hogy versenytársa akadt a Mercedesnek, főleg hogy egy ilyen nagyszerű márka az, mint a Ferrari. Ahogy az is remek, hogy a most csapatot váltó Vettel azonnal győzni tudott.”

Davidson továbbá afelett érzett örömét is kifejezésre juttatta, hogy a laposra sikeredett szezonnyitó után ismét egy izgalmas futamot láthattak a sportág rajongói: „Az F1 visszatért a legjobb formájához, én magam szakértőként és rajongóként is roppantul örülök ennek, különösen Melbourne után, ami finoman szólva sem volt a sportág legszebb pillanatainak egyike. De minden verseny más, a közönségnek ezt el kell fogadnia…”

„Sajnos Melbourne a szezonnyitó volt, így minden szem az F1-re szegeződött. Nem volt épp a legizgalmasabb futam, sok autó ki is esett, elég szomorúan festett a helyzet. Malajzia viszont egészen más volt, újra megtanultuk, hogy ne a borítója alapján ítéljünk meg egy könyvet” – mondta a Super Aguri egykori pilótája.

Tagged: