Dobogó: A szolid, a vidám és a csalódott

F1

2015. május 24. vasárnap, 16:07

Nico Rosberg örömét nem rontotta el csapattársa szomorúsága, igaz, Hamiltont noszogatni kellett, hogy egyáltalán nyilatkozzon – az egyedüli vidám arc csak Sebastian Vettel volt az F1-es dobogón.

A 2015-ös Monacói Nagydíj (futambeszámolónk itt) végén nem kellett unalmas arccal kikapcsolnunk a tévét, hiszen igazi csemegét tartogatott a dobogósok interjúja. Nico Rosberg köszönte szépen a lehetőséget, és örömmel konstatálta, hogy szorosabbá vált az idei világbajnokság, a második helyen célba érő Sebastian Vettel természetesen kaján vigyorral nézett a kamerákba, ajándékba kapott második helye miatt. Lewis Hamilton pedig joggal volt csalódott, az FIA sajtófőnökének, Matteo Boncianinak noszogatnia is kellett, hogy nyilatkozzon a hercegi páholy előtt.

„Természetesen nagyon boldog vagyok az eredmény miatt, de azt is, tudom, hogy szerencse is kellett hozzá. Lewis zseniálisan vezetett, és megérdemelte volna a győzelmet, de így alakult, ilyen a versenyzés” – mondta a futam után NIco Rosberg. „Azt sajnos nem tudom megmondani, hogy engem miért tartott kint a pályán a csapat, az autóban ülve nehéz volt felmérni a helyzetet. Az újraindításnál nehéz volt ismét felmelegítenem a gumikat, de végül minden összejött.”

Sebastian Vettel arcáról nem lehetett letörölni a mosolyt az interjú során. „Meglepődtem, mekkora fordulat következett be a verseny végén, de az a lényeg, hogy a legjobbkor voltunk a legjobb helyen, és sikerült megelőzni a bokszból éppen kihajtó Lewist. Teljesen biztos voltam abban, hogy előtte léptem át a vonalat. A verseny során próbáltam megszorongatni Nicót, de nem sikerült” – mondta a német pilóta, aki az interjúk végén ismét kihangsúlyozta, hogy milyen boldog az eredménye miatt.

Lewis Hamilton – amíg társai nyilatkoztak – lassan elsétált a dobogótól, de Martin Brundle-nak mégis sikerült szóra bírnia. „Nem ez volt a legkönnyebb versenyem, de egy csapat vagyunk, együtt nyerünk, és együtt veszítünk. Hálás vagyok a csapat munkájáért, valamint szeretnék gratulálni Nicónak és Sebastiannak.” A pontversenyben 10 egységgel Rosberg előtt álló brit úgy véli, hogy le fog ülni csapatával megbeszélni a történteket. „Biztos vagyok, hogy le fogunk ülni, és megbeszéljük, hogy hol tudunk javulni. Jövőre visszajövök, és ismét megpróbálok nyerni” – tette hozzá Hamilton.

Tagged: