Dobogó: Rosberg fantasztikus hétvégéje

F1

2015. május 10. vasárnap, 16:29

Az F1-es pódium legtetejére álló Nico Rosberg számára vasárnap minden összejött. Hamiltont nem törte le második helye, Sebastian Vettelnek pedig többen szurkoltak Spanyolországban, mint bármikor korábban.

Nico Rosberg szezonja első futamgyőzelmét szerezte meg a Spanyol Nagydíjon, melyet pole-pozícióból kezdhetett meg – ezzel folytatódott az egyedülálló statisztika, az elmúlt kilenc barcelonai versenyt a kilencedik különböző pilóta nyerte meg. Mögötte Lewis Hamilton és Sebastian Vettel abban a sorrendben futottak be, ahogyan elrajtoltak, habár utóbbi a start után megelőzte a bajnokság éllovasát, később Hamilton a taktikának köszönhetően visszavette a pozíciót, bebiztosítva a Mercedes idei harmadik kettős sikerét.

„Nagyon boldog vagyok, számomra fantasztikus volt ez a hétvége” – mondta az elégedettségtől duzzadó Nico Rosberg, aki 17,5 másodperces fölénnyel, végig vezetve győzött. „Tökéletes hétvége volt, nagyon örültem, hogy megszereztem a pole-pozíciót, és a futam is tökéletesen alakult. Köszönöm a csapatnak, elképesztő volt, hibátlan. Sikerült újra jó rajtot elcsípnem, ideje volt már. Egyszerűen kiélvezem még a mai napot itt Barcelonában, ezt megünnepeljük az egész csapattal, aztán várom a következőt.”

Lewis Hamiltont idén először győzte le csapattársa, a brit versenyző azonban nem kesergett. Előnye a bajnoki pontversenyben továbbra is 20 pont. „Rosszul sikerült a rajtom, túlpörögtek a kerekek. Nicónak jó futama volt, fantasztikus munkát végzett, én pedig örülök, hogy visszaértem a második helyre. Még messze a szezon vége, számomra ez nehéz hétvége volt, de elfogadom, hogy második lettem. Várom Monacót, szintén nagyon kemény futam lesz.”

Sebastian Vettel továbbra is a Mercedesek legnagyobb kihívója – ötödik versenyén a Ferrarinál negyedik dobogós pozícióját szerezte meg. „Talán volt esély a második helyre, jól sikerült a rajt, el tudtam menni Lewis mellett, aztán megfelelően alakult a verseny. Ők átváltottak három kiállásra, ezzel pedig túl gyors lett, ezért nem tudtuk tartani a tempóját, a harmadik volt a lehető legjobb eredmény ma.”

Vettel a verseny közben idén nem először felemelte szavát a lekörözött pilóták miatt. „Valamire mindig kell panaszkodni, különösen, ha német vagy” – viccelődött. „Mindent megpróbáltunk, amit tehettünk. A forgalom miatt néha szerencsés vagy, néha kevésbé – ez mindenkire igaz. Örülök, hogy ennyi Ferrari-zászlót látok itt” – zárt a német, aki csapatváltásával meglepő népszerűségre tett szert Spanyolországban, ahol Fernando Alonso fő ellenfeleként éveken keresztül közellenségnek számított. 

Tagged: