Döntés született Vettel és Perez ütközésében

F1

2015. április 17. péntek, 20:06

Sebastian Vettel és Sergio Perez összeakadtak az F1-es Bahreini Nagydíj második szabadedzésének végén, amikor a német Ferrarija egy meghibásodás miatt nem tudott kellően lelassítani.

Az eset 10 perccel a leintés előtt az 1-es kanyarban történt – Vettel szerette volna elengedni a gyorsabban haladó Force Indiát, ám a fékei nem működtek megfelelően így túlságosan mélyen ment be a kanyarba, Perez jobb hátsó kereke pedig letörte a Ferrari első vezetőszárnyának egy darabját. Bár Vettel azonnal jelezte, hogy az ütközést az autójának meghibásodása okozta, a versenybírók kötelességből kivizsgálták az esetet.

CCzpZTQWAAAcPdz

Másfél órával az edzés vége után meg is született a döntés, miszerint egyik fél sem kapott büntetést. „Mivel egyikük sem bizonyult teljesen vagy döntő mértékben felelősnek, a versenybírók úgy határoztak, hogy nincs szükség további intézkedésekre” – írják a közleményükben.

A Ferrari pedig reakcióképpen közölte Vettel rövid nyilatkozatát: „Sajnálom, hogy eltaláltam Perezt, de problémám volt az autóval” – mondta ismételten a német, aki nem is veszített emiatt túl sokat, csupán az edzés legutolsó perceit volt kénytelen kihagyni.

CCzpZQCWAAAW426

Tagged: