Dovizioso: A dobogó most már nem elég számunkra

Motor

2015. május 21. csütörtök, 12:44

Andrea Dovizioso az eddigi öt versenyből négy alkalommal is dobogóra állhatott, kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően pedig harmadik helyen áll az összetettben. A Ducati olasz versenyzője szerint azonban el kell kezdeniük futamokat nyerni, ha ténylegesen harcban akarnak lenni a vb-címért.

Az előző évekhez képest sokkal jobb formában kezdte a szezont a Ducati, amely különösképp Andrea Dovizioso eredményein látszik igazán: az olasz pilóta az eddigi öt futamból négyet is a dobogón zárt, ezzel pedig a bajnokságban is az előkelő harmadik pozíciót foglalja el a két gyári Yamaha mögött. Természetesen maga a versenyző is elégedett 2015-ös teljesítményükkel, ám alábbi mondataiból is látszik, hogy evés közben jön meg igazán az étvágy:

orig_12e15d0e832e0da9c5c60fc28ed1361e
 
„A motorunk jó, így minden pályán versenyképesek lehetünk” – idézi Dovizioso szavait a crash.net szakoldal. „De most már a pódium nem elég számunkra. Természetesen nem lehet minden versenyt megnyerni, de néhányat muszáj. Valentino két futamot nyert, Marc egyet, Lorenzo kettőt. Ahhoz, hogy a bajnokságért harcolhassunk, nekünk is el kell kezdenünk győzni. Ott vagyunk és elégedettek is vagyunk, de többre vágyunk: győzelemre.”

Legutóbb egyébként 2007-ben tudott hasonló idénykezdetet produkálni egy ducatis: akkor Casey Stoner három győzelmet és egy harmadik helyezést tudott felmutatni öt versenyt követően, az év hátralévő részében pedig meg sem állt első vb-címéig. Dovizioso és a Gigi Dall’Igna irányításával valóban fejlődésnek indult bolognaiak a következő lépést épp hazai pályájukon, Mugellóban tehetik meg egy hasonló szerepléshez:

„Mugello rendkívül fontos számunkra” – nyilatkozta a motoros. „Ezzel minden olasz versenyző így van, de a Ducati különösen. Nemrég teszteltünk ott, amely nagyon fontos volt, és gyorsak tudtunk lenni. Nyilvánvalóan külön motivációval állunk majd rajthoz, de a Le Mans-i harmadik helyünk újabb bizonyítéka volt annak, hogy még találnunk kell valamit a győzelemhez. Nagyon közel vagyunk, de még rá kell jönnünk valamire.”

Az eddigi futamokon egyértelműen látszott, hogy az egyenesekben nagyon jó végsebességre képes a Desmosedici GP15, amely a rendkívül hosszú mugellói célegyenesben is segítheti az olaszokat, ám Dovizioso szerint ez önmagában még nem elég a sikerhez: „Minden előny nagyon fontos ahhoz, hogy a legjobbakkal harcoljunk, de ha néhány km/h-val gyorsabb van az egyenesben, az még önmagában nem elég. Ezért még találnunk kell valamit, már csak azért is, mert Mugellóban az egyik legnagyobb a gumik tapadásának romlása a verseny során.”

Végül a vb-éllovas Valentino Rossival szemben 19 pontos hátrányban lévő olasz arra a felvetésre, hogy a Ducati az Open-kedvezmények nélkül is versenyben lenne-e a Hondával és a Yamahával, ismét úgy felelt, hogy a szabályzat által biztosított engedmények nem a futamokon, hanem a fejlesztések terén jelentenek segítséget számukra a felzárkózáshoz.