E-lőzetes: A Hercegség utcáin

Formula-E

2015. május 9. szombat, 10:18

Szerző: Gellérfi Gergő

Végre elérkezett a nap, melyet a Formula-E rajongói a kezdetektől fogva vártak: a sorozat birtokba vette Monaco utcáit. Leírtunk mindent, amit a pályáról, a szezonról és a közvetítésről tudni kell.

Valószínűleg egyetlen helyszínt sem övezett még akkora várakozás a tavaly ősszel útjára indult sorozatban, a Formula-E-ben, mint a ma meghódítandó várost: az FIA elektromos szériája ugyanis Monte-Carlóba érkezett. A pálya részben megegyezik az F1-ben használt aszfaltcsíkkal, egészen pontosan a Formula-1-es pálya sikán utáni részétől a célegyenes végéig ugyanazt a nyomvonalat követik az autók.

monaco_eprix_palya

A St. Devote-tól, azaz ha a kör elejétől nézzük, rögtön az első kanyartól kezdve indul a változás, hiszen innen egy másik úton indulnak el, nem felfelé a Massenet és a Casino irányába, hanem egyenesen a rakparti sikán felé, tulajdonképpen szemben az alagúttal. Azt azonban már nem érik el, hanem a sikánnál megfordulnak, és a Tabacon, az Uszodán, a Rascasse-on és az Anthony Noghes-kanyaron keresztül visszatérnek a célegyenesbe.

Barátkozzunk a pályával: az első edzés felvétele

A szezon nem is lehetne változatosabb ennél, hiszen mind a hat eddigi versenyt különböző pilóta nyerte (sőt öt különböző csapat ünnepelhetett, csak az e.dams tudott duplázni), öten állhattak már pole-ban (egyedül JEV-nek sikerült ez kétszer), s még egyszer sem fordult elő, hogy az első rajthelyről induló pilóta nyerje a futamot. Miután egy versenyhétvégén nem kevesebb mint 30 pont gyűjthető (25 jár a győztesnek, továbbá három a pole-ért és kettő a leggyorsabb körért), Monacóból öt különböző pilótának van esélye éllovasként távozni.

A bajnokság állása:






Lucas di Grassi (BRA)

Audi Sport ABT

75

Nelson Piquet Jr (BRA)

China Racing

74

Nicolas Prost (FRA)

e.dams Renault

69

Sebastien Buemi (SWI)

e.dams Renault

55

Sam Bird (GBR)

Virgin Racing

52

A második szabadedzés 10:30-kor kezdődik, majd 12 órától következik az időmérő 15:30-tól pedig a futam – maga a rajt terv szerint 16 órától várható.

És végül arról is beszéljünk, hogy hol lehet követni az eseményeket! A futamot a sorozat hivatalos honlapján is láthatjuk, de érdemes lehet más forrással is próbálkozni a közvetítés figyelemmel kíséréséhez, aki pedig live timingra vágyik, itt megtalálhatja azt is.