Egymillió fontos fizetés hetente? Ostobaság!

F1

2015. március 12. csütörtök, 20:04

Nem vicc, ez a mondat Lewis Hamiltontól származik, aki úgy tűnik, megelégelte a szerződéshosszabbításról szóló pletykákat. A címvédő első, a BBC oldalán megjelent írásában kifejtette, miért.

A holtszezon egyik slágertémája többek között Lewis Hamilton szerződése körüli hercehurca volt – melyet inkább a média generált véget nem érő kíváncsiságával. A legvadabb elképzelések már arról szóltak, hogy a Mercedes további három évre 150 millió fontért akarja megtartani 2008 és 2014 világbajnokát, amivel a brit versenyző messze a mezőny legjobban fizetett pilótájává válna (Csak a rend kedvéért: tavaly Fernando Alonso, Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel holtversenyben vezette a listát 22 millió euróval…)

„Tudom, hogy ez már ideje ott van a hírek között, és ez most a legjobb alkalom arra, hogy azt mondjam: minden, ami ott volt olvasható, teljesen nonszensz. Azt hallottam, hogy 1 millió fontot kértem a csapattól – egy hétre. Ez hosszú időre visszamenőleg a legnagyobb ostobaság, amit leírtak” – vélekedett Hamilton a BBC honlapján megjelent cikkében.

Az írásban hozzátette, hogy egyszerűen azért csúszik a szerződés aláírása, mert saját maga végzi az ügyeit és több dologban kell még megegyeznie a csapattal. „Mindig azt kérdezik, hogy miért tart ilyen sokáig, de nem erről van szó, csak a körülmények teszik olyanná. Amikor a télen Coloradóban voltam, beszéltem a csapattal telefonon. Aztán Európába visszatérve, az első teszt alkalmával azt mondtam: „Üljünk le beszélgetni.” Megvolt az első tárgyalás, aztán a második, és így tovább. Mialatt mások találgattak, mi tárgyaltunk.”

„Nem szabad elfelejteni, ahogy ez az első alkalom, amikor magam végzem a dolgaimat, és ez egy próba számomra. De alapjában véve semmi szokatlan nem történik. Már csak néhány kisebb dologban kell dűlőre jutnunk – reméljük, hogy sikerül hamar a végére érni” – tette hozzá a kétszeres világbajnok.

Tagged: