Enyhült a motorszabály, fellélegezhet a Honda

F1

2015. július 11. szombat, 09:42

Jenson Buttonnak és Fernando Alonsónak nem kell többé „a szomszéd városból”, vagy „az előző futam rajtrácsáról” megkezdenie az aktuális nagydíjakat, hiszen az FIA eltörölte az abszurd F1-es motorbüntetéseket.

Nemrég a Stratégiai Csoport szavazta meg ezeket a változtatásokat, amelyek elsősorban a küszködő két motorgyártó, a Renault és a Honda megsegítését szolgálják, most pedig a Motorsport Világtanács érvénybe is helyezte őket, azaz a Magyar Nagydíjtól már kissé csökken a nyomás az érintett csapatokon.

Két ponton eszközöltek évközi változást a motorszabályban. Egyrészt eltörölték a versenyre vonatkozó büntetéseket a hajtáslánc elemeinek cseréjéért, így mostantól annál súlyosabb megtorlás senkit sem érhet, mint hogy egyszerűen a mezőny legvégére száműzik az aktuális nagydíj rajtjánál.

Dppi_00115003_394_1

A tavaly érkezett komplex V6-os motorok alkotóelemeinek büntetlenül felhasználható számát szigorúan korlátozzák 5-10 rajthelyes hátrasorolásokkal, amelyek több csere esetén alaposan felhalmozódhatnak: tavaly úgy oldották ezt meg a szabályok, hogy a letöltetlen rajtbüntetést a versenyző átvitte a következő versenyhétvégére, idén pedig már úgy, hogy a futam során kellett még extra idő- vagy bokszutcai büntetéssel számolnia az illetőnek. Egyik megoldás sem bizonyult hatékonynak, az idei Osztrák Nagydíjon az egyébként is nagy lemaradásban lévő McLaren pilótáinak 25-25 rajthelyes hátrasorolása pedig emiatt fájdalmas komédiába fulladt, így mostantól semmilyen utólagos, továbbvihető büntetést nem rónak ki.

A másik szabálymódosítás értelmében minden az F1-be újan érkező gyártó az első évében autónként egy extra szabadon felhasználható hajtásláncra lesz jogosult a többiek számára rendelkezésre álló mennyiséghez képest. Ez már idénre, utólagosan a Honda számára is engedélyezték, így a négy motort már korábban túllépő japánok legközelebb büntetlenül szerelhetnek új elemeket a McLarenbe – amely lehetőséggel elmondásuk szerint valószínűleg élni is fognak a Hungaroringen.

Tagged: