F1
2015. december 16. szerda, 14:51
Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Mercedes
Érdekes részletre derült fény az FIA hivatalos szezon-összefoglaló videójából a Monacói Nagydíjjal kapcsolatban: a Mercedes attól tartott, hogy Lewis Hamilton nem vesz majd részt a díjátadón…
Az FIA hivatalos szezon-összefoglaló videójából újabb részletekre derült fény a Mercedes kapitális monacói bakijával, illetve annak következményeivel kapcsolatban. Mint az közismert, a csapat eredeti döntését többször megkérdőjelezve Hamilton végül a bokszkiállás mellett döntött a hajrában, ami azt eredményezte, hogy elveszítette a biztos győzelmet Rosberggel szemben, sőt még Vettel is megelőzte őt.
Hamilton a levezető körben a Portier-kanyarban egy időre megállította autóját, ezzel megszegte a szabályt, melynek értelmében a pilótáknak a kockás zászlót követően „szükségtelen késlekedés nélkül” a parc fermébe kell hajtania. Egy a hétvége során be nem játszott, az FIA hivatalos szezonértékelő videójába viszont bekerülő üzenet tanúsága szerint versenymérnöke kifejezetten biztatta arra Hamiltont, hogy tartsa be a szabályokat, bármily nehéz legyen is ez:
„Tudom, hogy nem akarsz, de megtennéd, hogy a megszokott procedúra szerint elhajtasz a királyi páholyig?” – hallható a videóban Peter Bonningtontól.