F1
2015. március 11. szerda, 16:14
Ennél szimbolikusabb nevet aligha eszelhetett volna ki a négyszeres F1-es világbajnok első tűzpiros versenygépének, a 2015-ös Ferrarinak, hiszen a „kicsikét” mától kezdve ugyanúgy hívják, mint a világteremtés legelső nőjét.
Igaz, a fenti információ egyelőre egy másodlagos hírforrástól származik, nem magától Vetteltől, egészen pontosan Anthony Hvalától, az első hivatalos ausztráliai Ferrari F1 rajongói klub alapítójától, aki szerdán a Scuderia vendége volt a paddockban. A főszurkoló a négyszeres világbajnokkal is találkozott, aki egyből felismerte őt extrém hajviseletéről, sőt, előző évi csevejükre is emlékezett.
„Seb egyből tudta, ki vagyok” – újságolta büszkén a drukker a német Sport Bild helyszíni tudósítójának. „Felismert a hajamról, és arra is emlékezett, hogy tavaly azt mondtam neki, a Ferrarihoz kellene igazolnia. Még azt is említettem neki, hogy három évre kéne aláírnia, ez is pont így lett. Ezért most mondtam neki mást is, mégpedig azt, hogy három vb-címet fog szerezni a Ferrarival. Erre azt felelte, reméli, ezúttal is igazam lesz.”
Ugyanez a szurkoló, illetve az f1-insider.com számolt be arról, hogy Vettel első Ferrarija a mai napon az Éva nevet kapta, a pilóta állítólag szerelőivel együtt keresztelte el idei versenygépét ilyetén módon. Mint tudjuk, a németnek régi hóbortja, hogy szereti női nevekkel illetni éppen aktuális F1-es autóit, így 2008-as monzai futamgyőztes Toro Rossóját például Júliának, 2009-es Red Bulljait Kate-nek, illetve Kate pajkos nővérének, a 2010-eseket Buja Liznek és Kéjvágyó Mandy-nek, 2011-es „paripáját” Szeszélyes Kylie-nak, míg további versenygépeit Abbey-nek (2012), Éhes Heidinek (2013), valamint Suzie-nak (2014) nevezte. Őket követi tehát az univerzum első nője után elkeresztelt Éva. Kíváncsian várjuk, hogyan fog kijönni Vettellel…