Exkluzív: A Ferrari-atya áldása sem segített

F1

2015. május 23. szombat, 19:22

A nagy bajnokok egyik fontos ismertetőjele az, hogy akkor teljesítenek, amikor tényleg igazán fontos: kritikák és bírálatok ide vagy oda, Lewis Hamilton ezt tette a Monacói Nagydíj időmérő edzésén.

Az első két etapban kikapott a pályát az utóbbi két évben uraló Nico Rosbergtől, a Q3-ban viszont odavágott a németnek, akinek hibái arra utalnak, hogy a brit kezd egyre komolyabb mentális csapást mérni rá…

A világbajnoki tabellát vezető Hamilton pályafutása során első ízben rajtolhat az élről a Hercegségben. A britnek – akinek új, három év alatt több mint százmillió eurós gázsit szavatoló új kontraktusáról szerdán hullt le a lepel – már csak a futamot kell megnyernie ahhoz, hogy tökéletes legyen a hétvégéje: „Az időmérő első két felvonása nem sikerült túl jól a forgalom, valamint más okok miatt, így kissé kizökkentem a ritmusból, de a harmadik felvonás simán ment és megfutottam a leggyorsabb kört. A rajtpozícióm tökéletes, így bízom benne, hogy a holnapi verseny is jól sikerül majd. A rajt itt nagyon fontos, az indulásnál meg kell tartani a pozíciót és lehet nyerni néhány métert is, reményeim szerint a kettő közül legalább az egyiket tudjuk hozni holnap” – fogalmazott az időmérőt követő sajtóértekezletén a rapsztárosodó viselkedése miatt mostanság több ízben is bírált szigetországi kedvenc.

Dppi_00115006_521

Vannak, akik szerint az, hogy Rosberg a Saint-Devote kanyarban két ízben (előbb a Q2 végén, majd a Q3 kulcsfontosságú pillanatában) is hibázott, azt jelzi, hogy barcelonai győzelme ellenére a német valóban kezd megroppanni Hamilton dominanciájának súlya alatt. Toto Wolff, a csillagos márka sportigazgatója a történtek ellenére védelmébe vette a vb-tabella 2. helyén csapattársától 20 ponttal lemaradva állomásozó versenyzőt: „Ha pole-ból akarsz indulni, ahhoz le kell győznöd az ugyanolyan autót hajtó csapattársadat. Ehhez pedig az szükséges, hogy feszegesd a határokat. Ugyan az edzés első két felvonását magabiztosan uralta, előbb a Q2 végén, majd a Q3-ban is hibázott, mert túlságosan későn próbált meg fékezni. Meg kellett próbálnia és sajnos így alakult” – mondta a szakvezető.

Arra a kérdésre, hogy a szűk, kanyargós, minden más pályánál balesetveszélyesebb monacói aszfaltcsíkon is engedik-e szabadon versenyezni a két pilótát, Wolff kifejtette: „Eddig is szabad volt a verseny, most is az lesz. Monaco más, mint a többi helyszín, mert itt sokkal könnyebb a szalagkorlátban végezni, de mindketten tudják, hogy mennyire kemény a bajnokság, ennek fényében mennyi kockázatot vállalhatnak, és mivel eddig sem volt incidens közöttük, így nincs szükség csapatutasításra. A GP2-es futamokon láthattuk, hogy itt előzni tényleg lehetetlen, ezért itt szolid rajtra van szükség, legfeljebb a bokszkiállásokkal lehet játszadozni.”

Bár Rosberg a kvalifikáció után lógó orral botorkált, két órával később már egy fokkal vidámabban válaszolgatott a kérdésekre. Azt természetesen meg sem próbálta leplezni, hogy csalódott, kiváltképp annak fényében, hogy hazai pályáján betlizett Hamiltonnal szemben, de igyekezett pozitív maradni: „Monacóban nem könnyű javítani, de ott a rajt, ott lesznek a bokszkiállások, így kínálkoznak azért lehetőségek” – mondta a német, aki az első kanyaros hibákról pusztán annyit mondott, hogy „megpróbáltam, de nem jött össze…”

Képgaléria

Monacói Nagydíj, szombat

A tavalyi vb-ezüstérmesre helyi srácként és a világbajnok alakulat pilótájaként is az átlagosnál több PR- és egyéb hárul a korona gyémántjának számító Monacóban, ám saját bevallása szerint ez nem okoz gondot számára. „Megvannak a módszereim” – mondta nevetve a német. „Ma este töltök némi időt Viviannel, pihenek és feltöltődöm. Holnap minden rendben lesz, megvan már a kellő rutinom ahhoz, hogy kezeljem a helyzetet.”

Sebastian Vettel révén egy Ferrari rajtolhat a 3. helyről, de a jelek szerint nem bizonyult elégnek Don Sergio Mantovani, a legendás Ferrari-atya helyszíni áldása. A modenai pap röviddel a kvalifikáció kezdete előtt toppant be a paddockba, de közbenjárása sem sokat segített: a vörösök zászlóvivőjének hátránya 0,7 másodpercre rúgott, így sokkal nagyobb volt annál, mint amire számítottak. A négyszeres vb-első német szerint az abroncsok felmelegítésével kapcsolatos probléma állt a háttérben, amely szerinte a Mercedeseket érintette a legkevésbé: „Ha jól rajtolok, bármi megtörténhet, talán az egyik előttünk lévő autót át is tudom ugrani, kettőt viszont már nehéz lenne. A hátrányunk még mindig nagy az ellenfelünkhöz képest, de még így is többet nyerhetünk, mint amennyit veszíthetünk” – fújta meg harci kürtjét Vettel.

Raikkönen délelőtt azzal borzolta a kedélyeket, hogy a Saint Devote-nál a falnak csapta a Ferrarit, a kvalifikációt pedig csak a 6. helyen zárta, de még így sem lehet a finnt a szombat nagy vesztesének titulálni. Ezt a nem túlságosan irigylésre méltó címet ezúttal is a McLaren-Hondának adhatjuk: a brit-japán formáció ezúttal közel járt ahhoz, hogy villantsanak valamit, de most sem jött össze nekik. Jenson Button a 12. helyen végzett, de továbbjuthatott volna a Q3-ba, ha utolsó próbálkozását nem húzza keresztbe Rosberg hibája miatt meglengetett sárga zászló, Fernando Alonsót pedig a Q2 elején egyszerűen megállította az elektronika, így a spanyol a 14. helyen landolt. Nem csoda, hogy a versenyzők és a csapatvezetők arcán is kényszeredett volt a mosoly, amikor a kvalifikáció után fel-feltűntek a paddockban…

Dppi_00115006_653

A hangulat egyébként most is megvan Monacóban, de a celebek, az ex-versenyzők és egyéb hírességek a korábbi évekhez képest ezúttal jóval kisebb létszámban képviseltetik magukat. A nap legfontosabb vendége a svéd király volt, aki Marcus Ericssont látogatta meg, de nem hozott túl sok szerencsét a Sauber kötelékében hajtó honfitársának: a svéd csak a 18. helyen fejezte be a kvalifikációt.

Tagged: